Fejtörők segíthetnek a demencia elkerülésében
A Neurology szakfolyóiratban júliusban közölt cikk azt támasztja alá, miszerint sosem késő elkezdeni kártyázni vagy puzzle-ket kirakni. Ráadásul ezek olcsó és könnyen elérhető tevékenységeknek is számítanak.
A vizsgálatban közel kétezer, 80 éves átlagéletkorú személy állapotát követték nyomon hét éven keresztül. A résztvevőket minden évben különféle szellemi frissességgel kapcsolatos teszttel mérték fel. A vizsgálat kezdetén a szellemi aktivitás mértékére is rákérdeztek, mégpedig önkitöltős kérdőívek segítségével, ahol ötpontos skálákon kellett olyan kérdésekre választ adni, mint például: „Az elmúlt évben milyen gyakran olvasott könyvet?” Hasonlóképpen rákérdeztek az olyan, gondolkodást igénybe vevő játékokra is, mint a társasjáték, kártyázás, puzzle. Nemcsak az aktuális szellemi aktivitást mérték fel, hanem a résztvevők gyermekkortól mutatott aktivitását is feltérképezték.
Ezt követően mindenkihez hozzárendeltek egy pontszámot, ami a szellemi fittség mértékét tükrözte: magas aktivitásúnak azok számítottak, akik heti több alkalommal végezték a fenti tevékenységeket, míg az alacsony aktivitás kategóriájába azokat sorolták, akik évente pusztán néhány alkalommal.
Az utánkövetés során aztán kiderült, hogy a magas szellemi aktivitás kategóriájába tartozók közül, akiknél idővel megállapították a demenciát, az átlagéletkor 94 év volt. Ezzel szemben a legalacsonyabb szellemi aktivitást mutatók csoportjában ez öt évvel korábban, átlagosan 89 éves korban történt meg.
A tanulmány szerzői szerint sikerült bebizonyítaniuk, hogy a szellemileg stimulálóbb tevékenységeket végzők esetében kitolódhat a demencia megjelenésének időpontja. Ráadásul az adatok arra mutatnak, hogy a szellemi hanyatlás kezdetének időpontját sem a korábbi szellemi aktivitás mértéke, sem az iskolázottság foka nem jelezte előre megbízhatóan, ehelyett sokkal fontosabbnak mutatkozott az idős korban mutatott aktivitás mértéke.
Mindez arra mutat rá, hogy nem csak, hogy nem késő elkezdeni az olvasást, kártyázást és kirakós játékokat, hanem egyenesen elengedhetetlen, hogy idős korban sok ilyen tevékenységben legyen részünk.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!