Magyar neveket kaptak a legújabb kisbolygók

Forrás: ng.hu
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja (CSFK) bejelentette, hogy elfogadták a magyar felfedezésű kisbolygók elnevezésére korábban benyújtott 16 névjavaslatot.

A kisbolygók elnevezése régi hagyomány, miszerint a felfedezőt illeti a jog, hogy nevet válasszon felfedezettjének. Így volt ez kétszáz éve is, és így van ma is, amikor az elnevezések már régen nem tudnak lépést tartani az automata távcsövek által talált több százezer égitesttel. A hagyomány mégis él, még ha az évek során sokkal szigorúbbá váltak is a feltételek. Eleinte az új kisbolygók a felfedezés után azonnal nevet kaptak, később már meg kellett várni, hogy sorszámozzák őket, aminek feltétele a pontos pályaszámítás, vagyis a biztos azonosítás volt.

Magyarország az 1930-as évek végétől egy szűk évtizeden át kisbolygó-nagyhatalomnak számított – hangsúlyozzák a CSFK kutatói. A Svábhegyi Csillagvizsgálóban akkoriban Kulin György vezetett keresőprogramot a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a CSFK együttműködésében, melyet egy 1997-ben indított kisbolygó-megfigyelési program keretében újítottak fel. Az azóta felfedezett közel kétezer aszteroida jó részét a CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézete Piszkéstetői Megfigyelő Állomásának 60 centiméteres Schmidt-távcsövével találták a csillagda kutatói, valamint az SZTE és az ELTE hallgatói, munkatársai.

Ahhoz, hogy egy égitest sorszámot kapjon, korábban elég volt két különböző évben, majd legalább négy különböző szembenállás idején végzett megfigyelés, manapság viszont gyakran 10–12 szembenállás idején készült megfigyelésre van szükség. Ezt követően tíz év áll a sorszámozáskor megadott felfedező rendelkezésére, hogy nevet találjon a kisbolygónak. Ezek az élet szinte minden területéről kikerülhetnek, a politikusokra és a katonákra azonban százéves moratórium van érvényben.

Az elmúlt csaknem másfél évben szünetelt az elnevezések elfogadása, ugyanis a hivatalos bejelentés joga új szervezethez került. Az elnevezésekért a Nemzetközi Csillagászati Unió (International Astronomical Union (IAU)) Working Group for Small-Body Nomenclature (WGSBN) nevű 14 tagú, többek között amerikai, cseh, japán, kínai, orosz és új-zélandi csillagászokból álló bizottsága felel. A 2021 májusában újraindult folyamatnak köszönhetően így sor kerülhetett a korábban benyújtott 16 magyar névjavaslat elfogadására.

Az újonnan elnevezett égitestek névadói között szerepel Ady Endre, Dévény Anna, Erdős Pál, Várkonyi Ágnes, Kaffka Margit, Halmos Pál, Lukács Béla és Komjádi Béla, de Hosszú Katinkáról, Kaszás Attiláról és Hamvas Béláról is neveztek el kisbolygót.

Bár a névválasztás szubjektív dolog, igyekeznek a tudomány, a sport és a kultúra területéről egyenlő arányban választani az elnevezéseket, ahogyan ez a most elnevezett kisbolygók esetében is történt – mondja a kutatási programot vezető Sárneczky Krisztián, a CSFK kutatási koordinátora.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!