A tehetség apáról fiúra száll: a Bubnó Tamás és fiai

Zenészdinasztiák születtek már a történelem folyamán, de ritka, hogy egy család tagjai olyan régóta és annyira gördülékenyen dolgozzanak együtt, mint Bubnó Tamás és fiai, Márk és Lőrinc a Szent Efrém Férfikarban – miközben mindenkinek megmaradt a szakmai szabadsága.

Az édesapa, Bubnó Tamás több mint harminc évvel ezelőtt alapította a Budapesti Énekes Iskolát, ahol természetesen a fiai is hosszú éveken át tanultak.

Idősebbik gyermeke, Bubnó Márk erre így emlékszik vissza: „Sosem volt kérdés, hogy a zenéhez lesz valami közünk. Nyolc éves koromtól kezdve énekeltem az apám által vezetett kórusban, de nem állt a hátam mögött fegyverrel és nem kényszerített, hogy ezt csináljam. Ráadásul nem csak miatta volt mindig jelen a zene az otthonunkban: édesanyánk által is nagyon sok művet ismertünk meg, hiszen ő sem tudta elképzelni az életét zene nélkül.”

A fiúk gyerekként kezdtek a kórusban, ám a mutálás egyébként sem könnyű időszaka őket talán még inkább meggyötörte énekesként. A hangi bizonytalanságok nem könnyítik meg az életet sem a munka, sem a magánélet szempontjából: „Emlékszem, volt egy lemezfelvételünk, amit szopránénekesként kezdtem, de mivel elkezdtem mutálni – ami ráadásul az én esetemben elhúzódott –, így menet közben megtanultam az összes altszólamot is. Aztán végül basszusénekesként zártam az albumot… Azért sokat segített, hogy közben elkezdtem a gimnáziumot, új élmények értek, és zenéltünk is a barátaimmal. Végül ők segítettek túljutni ezen a kemény időszakon” – emlékszik vissza Márk. Bubnó Tamás 2002 óta vezeti a Szent Efrém Férfikart, amelyben fiai is közreműködnek, de közben a saját útjukat járják: mindketten zenélnek számos más formációban is, és Lőrinc még zenei szerkesztőként is kipróbálta magát a Petőfi Rádióban, de ahogy meséli, a kórus mindannyiuk életében közös pont: „Az egyházzenei vonzódás nem is véletlen, hiszen a családunk mind nagyapai, mind nagyanyai ágon görögkatolikus papcsaládok leszármazottja. Az együttes tagjai ennek ellenére nem csak nagy komolyságot igénylő, liturgikus műveket adnak elő – erről bárki meggyőződhet a koncertjeinken, és erről tanúskodnak a Facebook-oldalunkra időről-időre felkerülő vicces-­vidám feldolgozások is.”

Márk szerint nem is szükséges műfajilag besorolni a zenekart: „A Szent Efrémben nem igazán szeretjük meghúzni a választóvonalat a „komoly-” és „könnyűzene” között. Ez nem is feltétlenül releváns műfaji meghatározás, hiszen nagyon sok átfedés van köztük. Mi az együttessel leginkább középen mozgunk: a popzenészek szerint szomorú zenészek vagyunk, a szomorú zenészek szemében meg popzenészek, de valahogy egyik se illik ránk igazán.”

Talán a közös munkának is jót tett, hogy a kórus ellenére a családtagok nem töltik együtt minden idejüket. A helyzettel, hogy nemcsak apa-fiú, hanem főnök és beosztott viszonyban is állnak egymással, nem mindig volt könnyű együtt élni: „A kezdetek kezdetén néha kiélezett volt a viszonyunk apámmal, mert úgy éreztem, gyakran ő akarja megmondani, mi a jó és mi a rossz – akár zeneileg, akár az élet más területén. Ezért nekem nagyon erős ambícióm volt a leválás, és nem véletlenül vetettem bele magam a popzenei szférába. Volt olyan időszak, hogy egyszerre tizenöt zenekarban játszottam, mert nagyon fontos volt, hogy kitapossam a saját utamat, és a saját magam jogán legyek valaki, ne azért, mert az apám fia vagyok" – meséli Márk. „Később, felnőttként aztán már nem szólt bele, miben veszek részt, így amikor 2007-ben bekerültem az Anna and the Barbies zenekarba, ami egy teljesen más műfaj, ráadásul egy igazán népszerű zenekar, apámnak a szeme sem rebbent. De közben a Szent Efrémben is tag maradtam, hiszen akkor már öt éve énekeltem alapítóként a kórusban.”

A Szent Efrém Férfikar két évtizedes sikere töretlenül ível felfelé, és az is biztos, hogy egy keleti kereszténységgel foglalkozó kiállítás el sem képzelhető a kórus közreműködése nélkül: a közelmúltban több alkalommal is hallhattuk a Pesti Vigadó dísztermében az egyházzenei supergroupot. A koncertsorozatról Bubnó Lőrinc mesélt: „Az Orcád világossága című kiállítás, amely a görögkatolikus egyház egyházművészeti kincseit mutatja be, értelemszerűen a komoly tematikát részesíti előnyben. Az együttest először augusztus 2-án, a nagyszabású kiállításmegnyitón adott koncertet, amelynek részleteiről nem sokat mondhatok, de számos meglepetéssel és különleges előadói gárdával készültünk az eseményre.”

Augusztus 13-án Vita Eirenae címmel mutattak be egy misztériumjátékot Szent László király lányáról, Árpád-házi Szent Piroskáról, aki Lőrinc szerint a legnagyobb karriert befutott Árpád-házi lány: ő lett a legmagasabb rangra jutó szentünk, hiszen bizánci császárnévá koronázták. A mai napig hatalmas kultusz övezi, képmása ott látható az Hagia Sophia székesegyház kupolatermében. A misztériumjátékot Bubnó Tamás, az együttes alapítója és művészeti vezetője állította össze, és a szakrális performanszba bevonták a közönséget is. „Augusztus 26-án pedig Szent István király tiszteletére szólaltattunk meg liturgikus tételeket és vallásos énekeket, akiről kevesen tudják, hogy a keleti és a nyugati egyház egyaránt szentként tiszteli.” – mesélte Lőrinc, aki azért is találja fontosnak az Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódó kiállítást és a koncertsorozatot, mert véleménye szerint az átlagemberek vajmi keveset tudnak erről a kultúráról, inkább egzotikusnak, misztikusnak tartják, de amikor szembesülnek a keleti keresztény vallások elsősorban az emberi hangra, énekekre épülő szertartásaival – akár egy istentisztelet, akár egy Szent Efrém-koncert alkalmával –, többségüknek katartikus élményben van részük. Lőrinc szerint ez az európai kultúrkör kötelezően megismerendő fundamentuma.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!