Egy szál cigaretta 11 perccel is megrövidítheti az életet

Forrás: Korányi Pulmonológiai Intézet
A legtöbben tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy a dohányzás mennyire károsan hat a tüdőre. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy többek között növeli a szív-érrendszeri, az idegrendszeri és a különböző daganatos betegségek kialakulásának kockázatát.

Ezért is sokkoló belegondolni abba, hogy hazánkban a lakosság közel 30%-a dohányzik vagy valamilyen dohányzással összefüggő elektronikus eszközt használ. Annak érdekében, hogy minél többen a leszokás mellett döntsenek, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet szakemberei az Élj tiszta tüdővel! figyelemfelhívó kampány keretében összegyűjtöttek néhány tényt, ami motivációként szolgálhat ebben a folyamatban.

Félelmetes adat, hogy globális szinten percenként 10 millió cigarettát vásárolnak, ezért nem is meglepő, hogy ekkora hatással van az emberiség egészségére. Becslések szerint világszerte évente közel 8 millió ember veszíti életét dohányzás következtében, hazánkban pedig óránként 3 ember halála hozható összefüggésbe ezzel a káros szenvedéllyel. Ebből is látszik, hogy a dohányzás jelentősen károsítja a szervezetet és növeli egyes betegségek kialakulásának esélyét, mint például:

  • Azon dohányzóknál, akik naponta 20 szál cigarettát szívnak el, 15-ször gyakoribb a tüdőrák, és 12-szer gyakoribb a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) kialakulásának kockázata, mint a nemdohányzóknál. A tüdőrákos megbetegedések 90%-a dohányzáshoz köthető, a COPD előfordulásának 80%-a függ össze a dohányzással.
  • A szívinfarktus kialakulásának kockázata dohányosoknál 2-3-szor nagyobb, mint a nemdohányzóknál.
  • Emellett növeli az impotencia kockázatát, koraszülést vagy halvaszületést okozhat, roncsolja a fogakat, a bőrt, és negatívan befolyásolja a hajnövekedést is.

Forrás: Korányi Pulmonológiai Intézet

Egészségkárosító hatásán kívül a dohányzás másik nagy veszélye, hogy nagyon rövid idő alatt alakul ki a függőség, ezzel szemben a dohányzásról való leszokás akár évekig is eltarthat. Hatalmas elszántság, erő és kitartás szükséges ahhoz, hogy valaki végleg le tudja tenni a cigarettát, főleg akkor, ha már több éve folytat füsttel mérgezett életmódot. A jó hír az, hogy a dohányzásról való leszokást sosem késő elkezdeni, ráadásul a pozitív hatások már rövid időn belül érezhetővé válnak:

  • Már 24 óra füstmentes életmód elteltével elkezdődik a hörgő regenerációja, 72 óra után érezhetően könnyebbé válik a légzés, félév elteltével pedig mérséklődik a köhögés és az esetleges nehézlégzés.
  • Egy héten belül javul az ízlelés és a szaglás, tisztábbak lesznek a fogak és az illető energikusabbnak érzi magát.
  • Néhány hét elteltével élettel telibb lesz a bőr és csökkennek a ráncok.
  • Három hónapon belül javul a vérkeringés és a szív teljesítőképessége, a tüdőkapacitás körülbelül 30%-kal növekszik.
  • Egy év elteltével csökken a szív-érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázata.
  • A súlygyarapodástól sem kell nagyon tartania azoknak, akik a leszokás mellett döntenek. Természetesen figyelniük kell a táplálkozásukra, de egy tanulmány szerint három hónap alatt átlagosan mindössze 2,5 kg-ot híznak a leszokók.

A fenti egészségre gyakorolt pozitív hatásokon kívül a dohányzásról való leszokás kedvezően hat a pénztárcára, főleg a dohánytermékek mostani növekvő ára mellett. Nem utolsósorban pedig a környezetükben élőket sem károsítják a füsttel.

A dohányzásról való leszokáshoz számos elmélet, tipp és praktika köthető, de ha valakinek mégsem menne egyedül ez a folyamat, van hova fordulnia: az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Dohányzás Leszokást Támogató Központ 0680 44 20 44-as száma napi 24 órában ingyenesen hívható, ahol nemcsak tanácsot, de sok esetben lelki támogatást, megerősítést is kaphatnak a dohányzók a teljes leszokáshoz. Emellett az intézet „Gond? Egy szál se!” elnevezésű telefonos alkalmazása szintén segíti a dohányosokat a leszokás iránti motiváció fenntartásában és a visszaesés megelőzésében.

További információk itt.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!