Hatalmas lótuszvirágzás várható Vácrátóton
Az indiai lótusz Kelet-Ázsiában nagy népszerűségnek örvendő, a meleg tavakban, valamint a csendes vízű holtágakban élő növény, amely szép küllemének és sokoldalú felhasználhatóságának köszönheti sikerét. Amellett, hogy virágzáskor különlegesen szép látványt nyújt, többek között az élelmiszeriparban és high-tech anyagok gyártásánál is hasznosítják.
Virága jól megkülönböztethető a tündérrózsákétól, melyek szintén most virítanak teljes pompájukban a tavak víztükrén úszva, ugyanis a lótuszvirág hosszú nyele mindig kiemelkedik a vízből.
„Évek óta próbálkozunk a telepítésükkel, kerestük e kényes szubtrópusi növény számára a megfelelő élőhelyet a kert tórendszerében, de eddig nem jártunk sikerrel. Tavaly új helyre, a Nagy-tóba telepítettük a rizómákat, egy méter mélyen a tápanyaggazdag iszapba, és úgy látszik, most megtaláltuk a növény számára az ideális élőhelyet. Az enyhe tél is hozzájárult a sikeres teleléshez, és most bimbók tömege emelkedik ki a víz felszíne fölé" - idézi a közlemény Lunk Gergelyt, a Nemzeti Botanikus Kert főkertészét.
A Nagy-tó partjáról jól megfigyelhető egy különleges jelenség is: a hamvaszöld lótuszlevelek mindig feltűnően tiszta felszínén a vízcseppek csillogó gömbökké formálódnak. Ennek a ritka látványnak a hátterében a levelek kékesszürke, víztaszító viaszrétege áll. Az elektronmikroszkópos vizsgálatok bebizonyították, hogy a hidrofób viaszkristályok durva felületűek, ezért a víz nem tapad meg rajtuk, hanem gyöngyként lepereg. Ezt az úgynevezett lótusz-hatást használják fel az iparban a legújabb öntisztuló high-tech anyagok gyártásánál.
Vácrátóton a kert gazdag trópusi gyűjteményének otthont adó üvegházak is kinyitottak, így a Nagy-tóban éppen most nyíló lótuszvirágok mellett többek között a dél-amerikai származású golgotavirágok több faját és fajtáját is megtekinthetik a látogatók.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Környezetvédelmi világnap – a nap, ami cselekvésre buzdít
- Sokan ismerik, de kevesen vallják be maguknak: párkapcsolati szorongás
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!