Cukorbetegséget jelezhet a gyakori szemfertőzés
Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa arra figyelmeztet, ha túl gyakran előfordul a probléma, akkor érdemes ellenőriztetni a vércukor szintjét, mivel cukorbetegségre is felhívhatja a figyelmet a probléma.
Magas glükózszint és fokozott fertőzéshajlam
A diabetes egyik jellemzője, hogy az érintettek lényegesen hajlamosabbak különböző fertőzésekre, mint azok, akiknek vércukorszintje a normál tartományon belül mozog. A tartósan magas glükózmennyiség egyrészt olyan közeget teremt a baktériumok, gombák, vírusok számára, mely kedvez azok szaporodásának, másrészt akadályozza a fehérvérsejtek védekezését a mikroorganizmusokkal szemben, ráadásul a normál véráramlást is rontja, ami szintén kedvez a fertőzéseknek.
A gyakori szemfertőzések jelezhetik a cukorbetegséget
Érdemes tudni, hogy a fokozott fertőzési hajlam a szemet is érintheti. Így azoknál, akik gyakran szenvednek árpától vagy kötőhártya-gyulladástól, gondolni kell arra, hogy ez cukorbetegséget is jelezhet.
Rendezze a vércukorszintjét
Amennyiben gyakran tapasztal különböző szemfertőzéseket (vagy más szervet érintő fertőzést), úgy éhgyomri vércukor meghatározással, majd ha szükséges, cukorterheléssel (OGTT vizsgálattal) érdemes ellenőriztetni a vércukor szintjét. Az eredmények ismeretében dönthető el, hogy fennáll-e szénhidrát anyagcserezavar, és ha igen, milyen mértékben. Amennyiben kóros értékek igazolhatók, az értékek függvényében az alábbi kezelések jöhetnek számításba:
- Életmódterápia (speciális diéta, rendszeres testmozgás)
- Gyógyszeres kezelés
- Inzulinterápia
Az életmódterápia minden esetben kötelező elem, gyógyszerre és/vagy inzulinra súlyosabb esetekben van szükség. Miután rendezésre kerültek a glükózértékek, úgy a fertőzések gyakorisága is lecsökken, ám érdemes diabetológus orvos mellett szemész orvost is felkeresni, aki kiszűrheti a cukorbetegség esetleges szemészeti szövődményeit is.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
- Hogyan kezeljük a passzív-agresszív embereket?
- Királyválasztás, bortermés, Szentlélek - miről szól pünkösd ünnepe?
- Generációk egészségét határozza meg a gyermekkori étrend
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!