Több fiatal kerül kórházba táplálkozási zavarok miatt
A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) adatai szerint az elmúlt évben 3200 húsz év alatti került kórházba valamilyen táplálkozási rendellenesség miatt. Ez a szám majdnem 50 százalékkal magasabb, mint a 2019-2020-as időszakban tapasztalt.
A mentális egészséggel foglalkozó közhasznú szervezetek szerint a világjárvány és különösen a kijárási korlátozások súlyos hatással voltak a fiatalokra, fokozta a szorongásukat és elszigeteltségüket. Ennek következtében egyre több embernél alakultak ki étkezési zavarok, például bulimia és anorexia, és sok fiatal állapota romlott, akinél már korábban diagnosztizálták ezeket a betegségeket.
A kórházak jelezték, hogy megteltek kapacitásaik, lassan nem tudnak több ilyen betegséggel küzdő pácienst felvenni. A beutaltak várólistája meghosszabbodott, a kezelésre való várakozás megnőtt.
A kórházi felvételek száma azért nőtt, mert a fiataloknak nyújtott különleges, közösségi alapú szolgáltatások nem tudtak lépést tartani a kereslettel. A közösségi ellátásban jelenleg havonta több mint 3000 fiatal kezelését kezdik el, míg a pandémia előtt számuk alig érte el a kétezret.
A korai segítségnyújtás – ami akár egyéni, akár csoportos foglalkozás lehet – alapvető feltétele annak, hogy el lehessen kerülni a kórházi kezelést. A sok beteg miatt azonban jelenleg a várólistán lévő fiatalok száma meghaladja az 1500-at, ami háromszor több, mint a világjárvány előtt.
A mentális egészségügyi ellátással foglalkozó Saffron Cordery, az NHS szakembere szerint az adatok nagy aggodalomra adnak okot. Ezek egybecsengenek saját felméréseikkel, amelyek szintén a kezelések késlekedésének aggasztó növekedéséről szólnak. „Sok gyermek és fiatal később jelentkezik, összetettebb tünetekkel, amelyek kezelése gyakran nehezebb és hosszabb időt vesz igénybe” – foglalta össze a következményeket.
A fiatalok mentális egészségével foglalkozó Young Minds vezetője, Emma Thomas ugyancsak aggasztónak értékelte az adatokat. „A pandémia miatt sok fiatal elszigetelődött, elbizonytalanodott a jövőjét illetően és kevésbé tudja irányítani a dolgokat” – fogalmazott. Ez a nyomás a gyermek- és serdülőkori mentális egészségügyi szolgáltatásokban is megmutatkozik, és a rászoruló fiataloknak sokat kell várniuk, amíg megfelelő ellátáshoz juthatnak.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!