Eltűnőben az egyszer használatos műanyag

Forrás: MTI
Magyarországon évi 15 ezer tonnányi egyszer használatos műanyagot - ételtartó dobozok, italpoharak, zacskók - kell kiváltani más, környezetbarátabb termékkel a július 1-től hatályos kormányrendelet alapján.

„Két éve, amikor biztossá vált, hogy idén Magyarországnak is át kell ültetnie jogrendszerébe egyes egyszer használatos műanyagok tilalmát, az érintett termékek volumene még évi 10 ezer tonna alatt volt a szövetség adatai szerint. Ez 2020-ban emelkedett 15 ezer tonnára, az elviteles ételdobozok, italpoharak és hordtasakok száma a koronavírus-járvány következtében jelentősen megnőtt” – mutatott rá a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ).

A csomagolószakma érdekképviselete úgy tudja, a megfelelő alternatívák megtalálása már zajlik, olyan cégek is műanyagot helyettesítő termékek gyártásába kezdtek, melyek korábban egészen mással foglalkoztak.

A főtitkár szerint egyelőre átmeneti időszak figyelhető meg az érintett szektorokban – gyorsétkezdék, étel-házhozszállítás, catering, italautomaták -, júliusig ugyanis sokan legalább egy évre elegendő készletet halmoztak fel a rendeletben szereplő műanyag termékekből.

A kormány 2020 februárjában hirdette meg a Klíma- és természetvédelmi akciótervet, amely 2021. július elsejétől tiltja az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalát. A hónap elejétől tilos egyebek mellett műanyag fültisztító pálcikát, evőeszközt (villa, kés, kanál, evőpálcika), tányért, szívószálat, italkeverő pálcikát forgalomba hozni. A korábban felhalmozott készleteket a rendelet szerint azok kimerüléséig fel lehet használni.

A tiltásokkal azt a célt szeretnék elősegíteni, hogy Magyarországon egyre inkább a környezetbarát, többször hasznosítható termékeket vegyék a fogyasztók igénybe.
A kormány a tilalommal érintett egyszer használatos műanyag termékeket gyártó cégek technológiaváltásához 10 milliárd forint támogatást biztosított 2020-ban. A következő uniós ciklusban is terveznek bevezetni további támogatásokat erre a célra.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!