Demenciát okozhat a légszennyezés
A korábbinál egyre több ember betegszik meg és hal meg elbutulás miatt a világon. 2000 és 2019 között a demencia aránya 86 százalékkal nőtt, miközben az általa okozott elhalálozás több mint megkétszereződött, ami részben az élettartam meghosszabbodásával és a népesség idősödésével magyarázható.
Bizonyítékok vannak arra, hogy életmódi és környezeti okok, köztük a légszennyezés, a túlzott alkoholfogyasztás és a traumás agysérülések szintén szerepet játszhatnak – olvasható az Amerikai Geofizikai Szövetség közleményében.
Muye Ru, a Duke Egyetem és a Columbia Egyetem kutatója és kollégái a légszennyezés szerepét vizsgálták a demenciás esetek növekedésében. A már létező szakirodalmat kutatták, hogy kapcsolatot találjanak a szálló por – pm 2,5 – és az elbutulás között. A szálló por természetes és ember által előidézett forrásokból, mint pl. a gépkocsik kipufogógáza vagy erdő- és bozóttüzekből is származhat. Csakúgy, mint cigarettából, amelyet belélegez mind a dohányos, mind a dohányfüstöt beszívó nem dohányos. Amikor ezek a szennyezőanyagok a szervezetbe kerülnek, hatással lehetnek a központi idegrendszerre és kognitív rendellenességeket okozhatnak.
A tanulmány készítői szerint kutatásuk azt jelzi, hogy 2015-ban a légszennyezés világszerte körülbelül kétmillió demenciás esetet és mintegy hatszázezer elhalálozást okozott. A leginkább érintett országok Kína, Japán, India és az Egyesült Államok. Ázsiában, a Közel-Keleten és Afrikában a betegség egyre nagyobb terheket ró a társadalmakra, ahogyan növekszik az életszínvonal és a légszennyezés.
A kutatók megállapították, hogy a légszennyezés miatt nagyjából 15 százalékos az elbutulással összefüggő idő előtti elhalálozás, hétszázalékos a fogyatékossággal eltöltött élettartam, és mintegy 26 milliárd dollárra rúgnak a vele kapcsolatos gazdasági költségek. A tanulmány megállapítja, hogy a légszennyezés az elbutulás egy lehetséges jelentős kockázati tényezője.
A kutatók szerint a légszennyezés csökkentése segíthet megelőzni az elbutulást az idősebb népességben, ugyanakkor a kapcsolat egyértelmű bizonyítására jövőbeni kutatások szükségesek.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
- Üdv a hangok világában!
- Egy betegséget jobb megelőzni, mint elszenvedni
- Endoszkópos műtéttel gyorsabb a felépülés
- Mediterrán diéta segíti a COPD-vel élőket
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!