Otthonaink is átalakultak a járvány alatt
A megkérdezettek 73 százaléka szerint ugyanakkor nem csak a funkcionalitás a fontos, az otthoni környezet befolyásolja a lelki állapotukat is. Az otthon és a pszichés állapot közti összefüggéseket Dúll Andrea környezetpszichológus világította meg.
A felmérés szerint a magyarok 84 százalékának nem, vagy többnyire nem okozott gondot, hogy a karantén alatt össze volt zárva a család. A kijárási korlátozások alatt azonban a megkérdezettek 16 százalékánál alakítani kellett a lakásokon, hogy az minden funkciót – otthoni munkavégzés, oktatás – el tudjon látni. 14 százalék pedig belevágott a régen tervezett felújításba, 7 százalék vásárolt új bútorokat, 17 százalék dekorált és 14 százalék átrendezte a lakást. A vásárolt termékek között sláger lett a kerti bútor és a trambulin.
A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 73 százaléka szerint az otthoni környezetnek, a bútoroknak, a dekorációnak, a lakás állapotának nemcsak funkcionálisnak kell lennie, de ezek befolyásolják a lelki állapotukat is. Ez leginkább a budapestiekre és a fiatalabb korosztályra, a 18-39 évesekre igaz.
A kutatást értékelve Dúll Andrea környezetpszichológus, az ELTE PPK Ember-Környezet Tranzakció Intézetének vezetője elmondta: az otthon pszichológiai értelemben elsődleges territórium, vagyis a pszichológiailag hozzánk legközelebb álló tér, amelyet egyénileg és családilag is leginkább személyre szabunk. Ez az erős lélektani birtoklásérzet és kontroll adja az otthon egyik legfontosabb pszichológiai jelentését. Ezt az élményt kellett újrakalibrálni járvány alatt és várhatóan az „új normális” időszakban is számolnunk kell azzal, hogy – bár sok esetben a fizikai térhatárok továbbra is változatlanok maradnak –, a pszichológiai térélmény változik. Érdemes megértenünk és megtanulnunk a terek és bennük az emberek új, flexibilis pszichológiai kapcsolatrendszerét. „Ez a járványhelyzet egyik hozadéka lehet” – tette hozzá.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!