Rakétával térítenék el a veszélyes aszteroidát

Forrás: ng.hu
A Bennu becsapódásának kockázata továbbra is alacsony, de mindenre fel kell készülni.

Egy új tanulmányban Vang Jirui, a Kínai Űrtudományi Központ munkatársa és kollégái azt írják, mintegy 20 rakétával lehetne eltéríteni azt a kisbolygót, amely a jövőben viszonylag kis eséllyel a Földnek ütközhet. Amerikai szakértők már korábban felvetettek hasonló ötletet.

A célobjektum a Bennu, amely 2175 és 2199 között 7,5 millió kilométernél közelebb kerülhet bolygónkhoz. A becsapódás esélye meglehetősen kicsi, 1 a 2700-hoz, ütközés esetén viszont 1200 megatonna TNT erejével pusztítana az aszteroida – ez a Hirosimára ledobott atombomba erejének mintegy 80 ezerszerese.

Az évek során több ötlet is felmerült, hogy miként lehetne hatástalanítani egy, a Föld felé tartó objektumot. A robbantásos módszer valószínűleg nem válna be, hiszen csak apróbb, nagyobb területen szétszóródó darabokra válna szét a veszélyes kisbolygó.

A kínai kutatók számításai alapján 23 darab Csang-cseng 5 rakéta egyszerre történő bevetésével, a Bennu megtolásával, nagyjából 9 ezer kilométerrel lehetne eltéríteni az égitestet. A NASA korábban felvetett egy hasonló, de költségesebb tervet, eszerint tíz évvel a Bennu esetleges becsapódása előtt kellene egy űreszközt küldeni az aszteroidához. A koncepció a HAMMER (Hypervelocity Asteroid Mitigation Mission for Emergency Response) nevet kapta.

A NASA és az Európai Űrügynökség (ESA) november 24-én fognak útnak indítani egy kettős űreszközt. A DART (Double Asteroid Redirection) misszió célja, hogy megkísérelje eltéríteni a Didymos kisbolygót kísérő holdat, a folyamatot az ESA Hera űrszondája fogja megfigyelni.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!