Repülőről töltik újra halakkal a tavakat
A utahi természetvédelmi hatóságok 2021. július első felében több ezer halat helyeztek el repülőkön, hogy aztán mintegy 200, magasan fekvő tóba szórják az állatokat.
A utahi vadvédelmi hivatal valójában már 1956 óta hajt végre hasonló műveleteket. A halakat nagy számban, vízzel együtt engedik ki a gépekből, a leggyakrabban kiszórt állatok pisztrángok és pérhalak.
Bár az eljárás elsőre erőszakosnak tűnhet, valójában olyan fiatal, kicsi példányokról van szó, amelyeket a szél finoman tesz le a vízbe. A szabadon bocsátott egyedek mintegy 95 százaléka éli túl az elengedést.
A különös eljárásról videó is készült:
Egy-egy gépen nagyjából 35 ezer hal, illetve az életben maradásukhoz szükséges víz utazik. A pilóták a művelet során a lehető legalacsonyabban tartják a repülőt. A gyors és viszonylag egyszerű betelepítéssel a népszerű horgásztavakat töltik fel, a legtöbb elengedett hal steril, így akadályozzák meg a hirtelen túlszaporulatot.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!