Szimpatika – Milyen egy droghasználó a valóságban?

Mártika néni megtorpant, ahogy belépett. Hirtelen azt se tudta, jó helyre jött-e. Visszasietett az utcára, kívülről is megnézte a rendelőt. Aztán bement. Sokáig állt egy helyben, mert nem tudta, hogy jut el a székhez úgy, hogy fel ne borítsa őt a randalírozó srác. Szerencsére épp belépett Shüleky professzor is, Mártika oda is szaladt hozzá, pedig hibátlan modora általában bosszantotta Mártika nénit.
– De jó, hogy jön, professzorkám! – súgta az öregúr fülébe. – Látja, hogy mi van itt? Kész bolondok háza.
Shüleky dermedten állt, hang nélkül pásztázta az ide-oda rohangáló fiatalembert, és a magát hintáztató lányt. A fúró hangja egyre fülsiketítőbbé vált, a kalapács mintha veszekedne vele, a srác bakancsa pedig már feketére maszatolta a rendelő falát.
Shüleky közel hajolt Mártikához, és a fülébe súgta:
– Ez egy drogos.
– Mit mond? Hogy poros? – kiabálta Mártika néni. – Magának ez a legnagyobb problémája, hogy a rendelő poros?
Shüleky doktor elvörösödött. A fiú megtorpant a fal mellett, és bénult arccal bámult a két öregre. Mártika néni pedig a fiúra. Tökéletesen működő női ösztöne azt súgta, baj van, bárcsak ne szólalt volna meg. De Mártika néni nehezebb helyzetekből is kikászálódott már, túlélte ’56-ot, két gyereket is szült, nem ijedt meg akármitől. Visszabámult a fiatalemberre, és nekiszegezte a kérdést:
– Mondja, maga minek futkos itt fel-alá? Nem elég ez a nagy zaj, muszáj trappolni is hozzá?
Shülekyben meghűlt a vér. Már látta maga előtt, ahogy a srác mindkettőjüket földre teríti egy jól irányzott ütéssel. Esetleg fegyvert ránt elő, ahogy az amerikai filmekben szokás, de ha fegyvere nincs, akkor egy vadászkést, és ledöfi, aki megzavarta a testmozgásban. De a fiatalember csak nézte-nézte Mártika nénit, és könny szökött a szemébe.
– Szenvedek! – kiáltotta. – Fájdalmaim vannak! Tetszik látni, hogy ver a szívem? – és széttárta a zubbonyát. Valóban, a szíve annyira dübörgött, hogy a trikóján át is jól látszott.
– Csak a gyógyszerem kell! A fájdalomcsillapítóm! De nem jön ide senki már félórája! Nézze meg, milyen a lábam! – és felrántotta a nadrágja szárát. Mártika néni lehajolt, hogy jobban lássa a nagy, lila és vörös színben viruló sebet a fiú sípcsontján.

– Nahát! – mondta. – Ez tényleg nagyon fájhat, fiam. Nem kényelmesebb a lábának, ha leül?
Erre a lány hangosan felzokogott. Márti néni odafordult, és csak nézte, nézte.
– Neki meg mki baja? Magával jött?
– Igen – felelte a srác. Aztán ordított: –- Mert neki is iszonyú fájdalmai vannak!
És odarohant a falhoz, hogy belerúgjon.
Shüleky doktor, hogy senki meg ne lássa, óvatosan megfogta Mártika kezét, és finoman rángatni kezdte a kijárat felé. Mártika ránézett a professzorra, hogy vajon minek illetlenkedik, de aztán bevillant neki, hogy Shüleky nem udvarolni, hanem menekülni akar.
– Na, mi ketten megkerüljük a házat, hátha a túloldali bejáraton át találunk valakit, aki fel tud írni maguknak gyógyszert! Rendben? – mondta, és mire a fiú felocsúdott volna, ki is szökkentek az utcára. Eltűntek a sarkon túl, ott takarásban voltak.
– Érti már, hogy kik ezek? Nem porosok, hanem drogosok! – mondta zaklatottan a professzor.
– Hogy drogosok? – sikította Mártika néni. – Én még sose láttam drogosokat! Honnan tudja, hogy nem részegek?
– Ha részegek lennének, nem itt dübörögnének receptet kunyerálva, hanem kint italoznának egy padon. És nem lenne ilyen nagy a pupillájuk, nem lenne ilyen fehér a bőrük, és nem izzadnának. Látta, mennyire izzadnak? Miközben rázza őket a hideg? A fiúnak majd kiugrik a szíve! Az a seb a lábán csak egy horzsolás! Az nem okozna ekkora fájdalmat, az izom- és csontfájdalom is az elvonási tünet hatása.
– De honnan tudja ezt a sok okosságot, történészkém?
– Szeretek olvasni.
– Te jó ég! És most mi lesz?
– Ne féljenek, itt vagyok! – szólalt meg a hátuk mögül Lilla nővér.
– Drága nővérke! Tudja, hogy drogosok vannak a rendelőben?
– Nem mondhatok rájuk ilyesmit, mert köt az orvosi titoktartás. De kiugrottam vizelet-tesztért, hogy biztosan megtudjuk, mi bajuk. Öt perc, és üres lesz a rendelő, addig tessenek kint maradni.
– És ha tényleg drogosok? Akkor rendőrt hívnak? – súgta Mártika.
– Rendőrt csak a legvégső esetben, ha támadnak. Előbbe kapnak egy injekciót, amitől lenyugszanak és jobban érzik magukat, aztán eljuttatjuk őket egy olyan egészségügyi intézménybe, ahol segítenek nekik leszokni. De leszokni csak az fog, aki le is akar.
Lilla nővér ment is tovább, a történész és Mártika egyedül maradt a lágy nyári szélben. 
– Jaj! – sóhajtott fel egyszer csak MártaMártika néni. – Ötvenhatban beleittam egy kólába. A fiúk kínálgattak. Drog volt benne, akár hiszi, akár nem! Még jó, hogy nem szoktam rá.
– Dehogy volt drog benne! – nevetett Shüleky professzor. – Az csak legenda.
– Dehogynem! Egyetlen pici kortyot ittam, attól is elszédültem!
– Értem, értem… Tényleg jó, hogy nem szokott rá, Mártika.