Az organikus gazdálkodás kulcsszereplő a környezetvédelemben

Forrás: MTI
Európa nemcsak függetlenebbé válhatna így, hanem a környezetvédelmi irányelvekkel is összhangba kerülhetne a mezőgazdálkodása.

Meg lehetne valósítani Európában egy organikus gazdálkodáson alapuló, fenntartható, biodiverzitás-barát agro-élelmiszer rendszert, amely lehetővé teszi a mezőgazdaság és a környezet kiegyensúlyozott együttélését a francia Nemzeti Kutatási Központ (CNRS) tudósai szerint. Mint a One Earth című folyóiratban megjelent tanulmányból kiderül, a kutatók által javasolt forgatókönyvnek három alapvető eleme lenne.

Az első az európaiak étrendjének megváltoztatása, kevesebb állati termék fogyasztása lenne, amivel korlátozni lehetne az intenzív állattenyésztést és kiküszöbölni a takarmányimportot.

A második elem az agroökológia elveinek alkalmazása lenne a hosszú, változatos vetésforgó általános elterjesztésével, amely magában foglalja a nitrogént rögzítő zöldségek termesztését. Ezzel lehetővé válna a nitrogén alapú műtrágyák és a gyomírtószerek használatának mellőzése.

A harmadik elem a termés és az állatállomány összehozása volna, ezek ugyanis gyakran elkülönülnek és túlzottan specializálódott térségekbe összpontosulnak. Ez lehetővé tenné a trágya optimális felhasználását is.

A francia kutatók szerint ezzel a forgatókönyvvel megerősíthetnénk Európa önellátását, a 2050-ben várható népességet elláthatnánk élelmmel, és a gabonafélék exportja is lehetővé válna olyan országokba, ahol szükség van rájuk emberi fogyasztás céljából. Azonban mindenekelőtt jelentősen csökkenteni lehetne a vízszennyezést és az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!