Egy közösségi kert életünk minden területére pozitívan hat

Habár az élelmiszer-fogyasztás számos jellemzőjét megvizsgálták már, kevés tanulmány foglalkozik a helyi élelmiszer-közösségek egészségügyi vonatkozásaival. A világszerte viszonylag új jelenségnek számító alternatív élelmiszer-rendszerek (pl. közösségi kertek, tetőkertek) az elmúlt évtizedekben váltak egyre elterjedtebbé. A kistermelői piacok, zöldségdoboz-rendszerek és bevásárlóközösségek közös jellemzője, hogy csökkentik a távolságot a termelő és a fogyasztó között oly módon, hogy a közvetlen kapcsolódás mindkét fél számára előnyös legyen: a gazdálkodók biztosabb megélhetést, a vásárlók pedig megbízható helyről származó, jó minőségű, helyi élelmiszert kapnak. A kistermelőkre építő programok legnagyobb elköteleződést igénylő, kockázatmegosztáson alapuló formája az ún. közösség által támogatott mezőgazdaság (Community Supported Agriculture, CSA), amelyben a vásárlók előre megállapított havidíjat fizetnek, a szezonális, frissen szedett, vegyi anyagoktól mentes zöldségeket és gyümölcsöket pedig jellemzően egy otthonukhoz közeli átvevőhelyen kapják meg. Az ilyen kezdeményezések esetében a gazdálkodó pontosan megtervezi, hogy mennyit kell termelnie a hozzá csatlakozó családok ellátására, érettségnek megfelelően szüretel, és ezt adja át heti rendszerességgel.

A kezdeményezések nem csak környezetvédelmi szempontból előnyösek: a korábbi kutatások kimutatták a közösségi környezet, a zöldségfogyasztás jótékony hatásait a fizikai egészségre, egyes tanulmányok pedig a szociális és spirituális aspektusokat járták körbe. Birtalan Liliána alkalmazott egészségpszichológus doktori munkájában kollégáival egy teljesen új oldalról közelített a témához: azt vizsgálta, hogy a terményről és az élelmiszer-környezetről való gondolkodás milyen szemléletformáló erővel bír, milyen új tapasztalatokkal járul hozzá az egészséges életmód kialakításához, megformálásához. Emellett feltárta azokat az élelmiszer-fogyasztási stratégiákat, amelyeket a közösségek tagjai fejlesztettek ki egészségük előmozdításában.

Az ELTE PPK kutatója két, az elsők között alapított, és egy újabb keletű magyar CSA tagjainak körében folytatott kvalitatív vizsgálatot, amelynek során 35 fővel készített személyes élményekre fókuszáló interjút. Az eredmények szerint a helyi élelmiszer-közösségeknek ez a jelentős elköteleződést igénylő változata négy főbb területen fejti ki egészségformáló hatását. Az első nagy témakör, ami az egészséges életmód lehetőségét rejti magában, a termény eredetének fontossága. Habár számos áruházban lehet kapni egészségesként hirdetett termékeket, valamennyi közösségi tag számára nagy jelentőséggel bír annak ismerete, hogy hol nevelték a zöldséget.

„A termény egészségességét nem a definíció vagy címke határozza meg számukra, hanem az az alaptulajdonsága, hogy honnan származik” – világította meg a kutató. Például a megkérdezettek közül többen számoltak be arról is, hogy a kistermelőtől vásárolt zöldségek a gyerekkoruk ízeire emlékezteti őket, ami azt jelzi, hogy nagyobb hajlandósággal és élvezettel eszik azt, aminek termelési folyamatát (fizikailag, szociálisan) értik, amihez közük van. 

A második témakör azokat az egyéni képességeket, alkalmazkodási módokat jelöli meg, amelyeket ez a fogyasztási forma megkövetel. A tagok számára élelmiszerhez köthető megküzdési stratégiaként értelmezhető például, hogyan dolgozzák fel a váratlanul (természet-diktálta) nagy mennyiségű zöldséget, hogyan alakítják át a napi rutinjukat a termények érettségi fokának megfelelően, illetve milyen saját belső erőforrásokat mozgatnak meg ahhoz, hogy a családtagjaik is partnerséget találjanak e formában. Természetesen nagyfokú kreativitást is igényel, hogy változatos ételek készüljenek a szezonális alapanyagokból, amelyek jellemzően nem szerepelnek a szakácskönyvekben. Egy érdekesség, hogy a kutatásba bevont résztvevők közül volt olyan is, aki az életmódjában bekövetkezett változások közül azt a fizikai igénybevételt emelte ki, amit a több kilós ládák hazaszállítása jelentett számára: ez volt az ő egészséges élelmiszer-élménye a saját izommunkáját érzékelve.

Az interjúkból kiderült, hogy a CSA-k befolyásolják a tágabb értelemben vett élelmiszer-környezethez való viszonyulást is: a csatlakozó tagok újragondolják hozzáállásukat az „élelmiszerbolti bevásárláshoz”, vagy épp alaposabban mérlegelik, hogy miként használják a munkahelyi menzát. A közösségek tagjai számára tehát új igények fogalmazódnak meg a vásárlás körülményeivel szemben: előtérbe kerül a csomagolásmentesség, és azt tekintik igazi élelemnek, ami kapcsán saját élményük van. Az érintettek szerint a közösségi mezőgazdálkodás egyik legnagyobb előnye a hipermarketekkel szemben, hogy itt lehetőségük van beszélgetni az élelmiszerről (mi a föld/rovarok értéke; miért az a termény alakja/formája stb.).

A közösség által támogatott mezőgazdaság egészségformáló hatásai közül a kutatás utolsóként említi az élelmiszerhez kapcsolódó énkép megerősödését. A beszámolók szerint jóval magabiztosabbá tette a vásárlókat, hogy kezükbe vették a saját és családjuk életének, táplálkozási szokásainak irányítását. Vagyis az élelmiszerhez köthető szelf erősödik meg bennük: ahogyan és amit fogyasztanak, az élménnyel és a saját választás erejével jelenik meg, egyúttal megkerülhetetlen beszédtémát is jelentve pl. baráti beszélgetések során. A kutatás résztvevői pozitívumként emelték ki a közösséghez tartozás élményét is: a tagok megosztják egymással tapasztalataikat, recepteket cserélnek, és arra is van példa, hogy közös eseményeket szerveznek, hiszen van kapcsolódási pontjuk.

A kutatás elméleti megközelítését egy olyan dinamikus egészségfogalom jelentette, mint Machteld Huber és kollégáié (2011), akik az egészséget, mint képességet definiálták: ami alkalmazkodást és önszabályozást jelent társas, fizikai és érzelmi kihívásokkal történő szembesüléskor. Ebben a keretben már értelmezhetővé vált egészségpszichológiai szempontból, hogy a közösségi gazdaságoknak köszönhetően olyan készségekre, tudásra tehetünk szert, amelyek segítenek minket az élet (akár étkezésen túlmutató) kihívásaival való megküzdésben. Éppen ezért a szerző és munkatársai az egészségügyi szakembereket is arra bátorítják, hogy a kezelések részeként ajánlják pácienseiknek ezeket a kistermelői projekteket.

Birtalan Ilona Liliána, Neulinger Ágnes, Bárdos György, Rigó Adrien, Rácz József és Boros Szilvia tanulmánya itt olvasható.