A véradók a járvány alatt is kitettek magukért

Forrás: MTI
A koronavírus-járvány kezdete óta a véradók a veszélyhelyzeti korlátozások alatt is hozzájárultak a vérkészlet megfelelő szinten tartásához - írta a Magyar Vöröskereszt a véradók napja alkalmából közzétett közleményében.

A humanitárius szervezet arra ösztönöz mindenkit, hogy az elkövetkező hónapokban is menjen el vért adni, hiszen nyáron rendszerint csökken a véradók aktivitása.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt (IFRC) által 2004-ben indított kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a biztonságos, ellenőrzött vér fontosságára, egyben világszerte köszönetet mondjon az önzetlen segítőknek.

A Magyar Vöröskereszt hagyományteremtő jelleggel folytatja a tavaly indult „Véradók fája” kezdeményezést, idén Esztergomban ültettek el egy különleges, vörös levelű oszlopos vérjuhart, jelképezve a véradást, valamint az önkéntes véradók önzetlenségét. Hozzátették: ezen a napon országszerte 47 helyszínen várták a véradókat.

Közölték azt is: a június 14-ei világnaphoz kapcsolódóan húsznapos véradókampányt indítanak a Hotel Hero és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével közösen. Június 10-30. között országszerte 15 szálloda nyitja meg kapuit a véradók számára, és üzemel különleges véradóhelyszínként.

Vért bárki adhat, aki egészségesnek érzi magát és elmúlt 18 éves, de még nem töltötte be a 65. életévét. A véradó helyszínek és időpontok, valamint a véradással kapcsolatos összes információ megtalálható az Országos Vérellátó Szolgálat és a Vöröskereszt honlapján.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!