Művészként egy kicsit gyerek maradtam

2020. 10. 21.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minden szerző hasonlít történeteinek hőseihez. Jankovics Marcell is olyan, mint János, aki vitéz lett, és Fehérlófia, aki legyőzte a sárkányokat. És a Magyar népmesék sok-sok hercege, szegénylegénye, meg legkisebb fia. Segédmunkásként kezdte, most pedig már a Nemzet Művésze, az MMA tiszteletbeli elnöke, de nemzetközi sikerei is számottevőek, a Sisyphus című filmjét Oscarra jelölték, és dolgozott a Disneynek is. Az októberben 79. születésnapját ünneplő művésszel a járványhelyzetre való tekintettel házának kertjében beszélgettünk.

Fotók: Falus Kriszta

Olvastam egy elismerő kritikát a New York Timesban a Fehérlófiáról. Azt hittem, valami régi cikket dobott fel a net, de nem, ez egészen friss volt, augusztus végén jelent meg. Csak most került ki a film a tengerentúlra?

Amerikai–magyar koprodukcióban digitalizálták, ami egyúttal felújítást is jelentett. De ez egy régi történet, ’84-ben, az olimpiával párhuzamosan volt egy animációs megmérettetés Los Angelesben, de persze mi nem mehettünk az olimpiára, mert szolidárisnak kellett lennünk a Szovjetunióval. (Fiatalabb olvasóink kedvéért hadd mondjuk el: az 1980-as moszkvai olimpiát az amerikaiak bojkottálták, így az azt követő ’84-es Los Angelesit pedig a Szovjetunió és „szövetségesei”.)

Ott és akkor a Fehérlófia bekerült minden idők legjobb ötven animációs filmje közé, és most, a felújítás kapcsán újra felfedezte a közönség. De azt írják róla, hogy „psychedelic animation”, ami nem esik jól. A legendás Beatles-rajzfilmhez, a Sárga tengeralattjáróhoz hasonlítják, amelynek az alkotói állítólag folyamatosan „utaztak”, mialatt a filmet csinálták. Három évig készült a Fehérlófia, ha ennyi ideig be vagy állva, nem tudsz rajzfilmet csinálni, meg kb. semmit sem. Persze tudom, hogy miért írták ezt: a Fehérlófia álomszerű, annak terveztem. Az álom és az „utazás” hasonló állapot. De nagyon örülök, hogy ennyi év után Amerikában is fölfedezték, úgy volt, hogy az ottani mozikban is vetítik, de sajnos jött a vírus. Még valamikor tavasz előtt felkértek, hogy a felújított változat színeit állítsam be itthon. Örülök, hogy ezt rám bízták, de mivel a technika állandóan fejlődik, a következő filmemnél lehet, hogy már nem is kellek.

Ezt azért nehezen tudom elképzelni. De valóban, ez a film tele van víziókkal. Szerette a közönség?

Csak 420 000 nézője volt, ami a János vitéz után szinte megalázó, hiszen azt másfélmillióan látták. Én kértem, hogy október 22-én legyen a díszbemutató, mivel október 21-én van a születésnapom. De Dargay ugyanakkor csinálta meg a Vuk egészestés változatát, és azt meg mikulásra ki kellett hozni. December 5-én jelent meg az ő filmje, és abban a pillanatban az ország összes mozijában levették a műsorról a Fehérlófiát. Lehet, hogy Aczél elvtársnak nem tetszett a film mottója, amivel a szkíta, a hun, avar és a többi pusztai nép emlékének állítottam emléket. Ma is sokakat bosszant, ha valaki ősi gondolatokat táplál. De ez a mese onnan jön, ez egy közép-ázsiai történet, azok a népek pedig a rokonaink voltak. Amikor levették a műsorról, azt nagyon rosszul éltem meg...

Azt szokták mondani, hogy minden kamasz született költő, csak ahogy múlik az idő, elmarad a versírás. És minden gyerek szeret rajzolni, csak aztán valahogy abbahagyják. Te viszont maradtál a rajznál...

A gyerekek nem hagynák abba, csak elszürkül az életük a rossz nevelés miatt. Sajnos szövegcentrikus a világ, és folyton lebeszélik a fiatalokat a képes nyelvről. Pontosan látom a helyzetet, mivel rengeteg gyerekpályázat-zsűriben veszek részt. Ráadásul nekem az a titkom, hogy művészként egy kicsit gyerek maradtam. Megőriztem a nyitottságot a világra, a rácsodálkozás képességét, azt, amivel fölfedezed a dolgokat. Ha úgy tekintesz magadra, mint aki kész van, akkor az azt jelenti, hogy bezárkóztál. Akkor olyan lesz az életed, mint az autóvezetés, automatikusan azt csinálod, amit kell, de nem lesz invenció. Az autóvezetésnél persze nem jó, ha invenció van, mert akkor jön a karambol, de a filmkészítésben nem hátrány, sőt.

Rólad már kisgyerekként kiderült, hogy tehetséges vagy, vagy apránként vette tudomásul a család, hogy ez a gyerek bizony rajzolni fog?

Van genetika a történetben, mert az anyai nagybátyám és az apai nagynéném is képzőművészeti főiskolát végzett. A nagybátyám alkalmazott grafikusként élte le az életét, szörpökre, konzervdobozokra, cigarettákra meg plakátokra csinált grafikákat. A nagynénémnek nem jött össze, de nagyon akarta, hogy én vigyem valamire. A háború után, amikor az apáméknak végre lett annyi pénze, hogy a bérházbeli lakásunkat, ami tele volt belövéssel, rendbe hozzák, nekem meg volt engedve, hogy telerajzoljam a falakat a festés előtt. Kisgyerekként mániákus rajzoló voltam, szerintem hamarabb rajzoltam, mint beszéltem. Akkor ott, a falakra politikus-karikatúrákat csináltam, a szomszédok meg a festők megtapsoltak, annyira tetszett nekik. A nagybátyám ugyanakkor azt mondta, hogy ez egy rögös pálya, úgyhogy amikor leérettségiztem, inkább építésznek akartam menni, mert azt gondoltam, az a szakma praktikus is, ugyanakkor van benne annyi művészet, amennyi nekem örömet okoz. Nekem mániám, hogy hasznos legyen az ember.

Egyszer volt Szilágyi Jánossal egy tévés beszélgetésünk, neki is elmondtam, hogy azért vágtam bele, mert hasznos akartam lenni. De ő kinevetett, hogy ez milyen hülyeség, miért kéne egy rajzfilmesnek hasznosnak lenni? Pedig a művészet is hasznos dolog. Ez nem olyanfajta direkt haszon, hogy mennyi pénzt hoz be, hanem szellemi haszon. Egyszer valaki azt mesélte, hogy az ő kisfia zsarolható a Fehérlófiával. Amikor megkérdezte a gyereket, hogy mit eszik ezen a vackon, akkor a srác azt mondta, hogy „Apa, ezt azért szeretem, mert én ilyeneket álmodom”. Tudod, nekem mindig azt mondták, hogy az én filmjeimnek az a baja, hogy nem gyerekeknek szólnak. Nem úgy, mint a Dargay filmjei.

Arra nagyon büszke vagyok, hogy a teheráni animációs filmfesztiválon ’74-ben vagy ’75-ben a Sisyphus című filmem az ottani gyerekzsűritől kapta meg a fesztivál nagydíját. Azóta én gyerek-mániákus vagyok. Fontos a gyerek szemét figyelni. Olyan gyerekkel is találkoztam már, aki végigülte Az ember tragédiája című filmemet, pedig az felnőtteknek szól. Vannak nagyon érdekes gyerekek... mindig azzal biztatom magam, hogy talán én is ilyen voltam.

Említetted a János Vitézt, ez a filmed sokunk gyerekkorának meghatározó élménye volt.

Az akkori főnökömnek, a most 91 éves dr. Matolcsy Györgynek – az ismert közgazdász apjának – köszönhető ez a munkám, ő harcolta ki, hogy végre mozifilm hosszúságú rajzfilm is készülhessen, és erre jó alkalom volt Petőfi születésének 1973. évi 150. évfordulója. Borzasztó feszes volt az ütemterv, 22 hónapunk volt, és én csak úgy vállaltam, hogyha Nepp József rajzol, animál nekem – korábban én is animáltam Neppnek két Mézgában. Ternovszky volt a másik, aki nélkül nem vágtam volna neki, megmondtam, hogy a Béla kell nekem. Ugyanez volt Richly Zsolttal, kértem, hogy ő lehessen a főhátteresem. Nélkülük nem tudtam volna megcsinálni. De ez egy ritka kivételes helyzet volt, mindent megkaptunk, az volt az „egyetlen” feltétel, hogy határidőre készüljön el, és hogy jó legyen.

Cserhalmi hangján szól a főhős. Ő a te ötleted volt?

Talán... Tyutyu nekem mindig a magyar hőst jelentette. Ő olyan vagány, mint János vitéz, és ez a vagányság a hangjában is benne van. És nagyon jó ember, átvettem a Fehérlófiába is. De a többi szereplőnél nem én voltam a döntnök, Vajda Pista szinkronrendező barátom vállalta a hangrendezést, én az egyik fülemre egyáltalán nem hallok, ezért mindig kell mellém valaki, ha hangról van szó.

A betétdalt Delhusa Gjon énekli...

Eredetileg az Illés együttesre gondoltam. De épp akkor disznólkodtak valamit – persze politikailag – Angliában, és le lettek tiltva. Szörényiék már akkoriban nagyon magas minőséget hoztak, szakértelemben, technikában és színvonalban is. Amúgy én nem akartam betétdalokat a filmbe, de  köteleztek rá, azt mondták, kell bele, különben nem lesz közönség.

Persze emiatt dalszövegeket is kellett írni, mert ugye a Petőfi alexandrinusai nem énekelhetőek, és az volt Matolcsy ötlete, hogy kedvenc költőjét, Weöres Sándort bízzuk meg a feladattal, „Hogy vállalja a Sanyika.” Na, ezt úgy kell elképzelni, mint egy szertartást. Szépen meg kellett őt hívni, kocsit küldeni érte, és akkor eljöttek Amykával, a feleségével. Leültünk négyen, én még fiatal surmó voltam, talán harmincéves, vagy csak huszonkilenc. Mellettem Matolcsy mint felnőtt, diplomatikus ember, velem szemben a két idős, legendás költő, és énnekem kellett eldadognom a sóhajomat... „Én nem szeretem a hősöket, a hősök mindig megütik a bokájukat.” – ezt mondta Sanyika. De közben mozgott a feje, mert az asztal alatt rugdosta az Amy, aki azt szerette volna, hogy Weöres elvállalja a melót. Kénytelen voltam elnevetni magamat, de persze megértettem, hogy ez az ő döntése. És akkor jött Rímhányó, aki mint tudjuk, mindenre képes.

...a rímhányó Romhányi József...

Eleinte voltak indulatok, hogy „Petőfi és Romhányi, hát hogy jön az össze”, de aztán lecsillapodtak a kedélyek.

Tulajdonképpen hogy kerültél az animációhoz, hogyan lett belőled illusztrátor, képzőművész?

Az Erőmű Javító és Karbantartó Vállalat – akkori nevén Erőkar – anyagvizsgáló laboratóriumában a vasat raktam egyik halomból a másikba. Ez érettségi után volt, közölték velem, hogy én a büdös életben nem kerülök be semmilyen egyetemre, mivel apám börtönviselt ember volt, '56-ban szabadult. Kitelepített, megbélyegzett család voltunk. Amikor kiderült, hogy én rajzolok, akkor a laborvezető Becker Pista azt mondta, hogy amíg lerajzolsz mindenkit közülünk, addig nem kell mást csinálnod. De volt az Erőkarnál még egy fantasztikus ember, dr. Szabó Lajos, aki most 93 éves – tartjuk a kapcsolatot, pont a héten kérte, hogy küldjek át neki képeket a Toldiból. Ő amatőr bábos volt. Művezetőként dolgozott. Hívták a Pannóniába, nem vállalta, de beajánlott engem. Felvételi „rajzvizsgát” tettem, aztán Matolcsy kérte az életrajzomat. Én őszintén elmondtam neki, hogy gáz van, ha én beírom ide, ami az életem, akkor biztosan nem fognak fölvenni. Aztán anyám bement, és megbeszélték, hogy írunk egy hamis életrajzot. Sokan nyafognak, hogy min mentek keresztül, de nekem így teljes az egész. Valahogy úgy van, hogy le kellett menni mélyre azért, hogy föl tudjak emelkedni. Én megfogtam az Isten lábát, ő pedig felemelt, és a tenyerére rakott.

És a jelek szerint ott is tart... 

Hát, majd meglátjuk.

A te szakmádban elképesztő áttörést hozott a számítástechnika, de te maradtál a kézi rajznál...

Annak ellenére, hogy nem tanultam meg számítógépen rajzolni, imponálónak tartom a lehetőségeit. A Csodaszarvas filmben Gémes József kollégám bevállalt egy csomó komputeres feladatot, a londoni szín már digitálisan készült, de még papíron rajzolták, tehát be kellett szkennelni a rajzokat. Azt szoktam mondani a komputeres srácoknak, hogy a végén, ami meg fog maradni – például a Toldiból –, azok az én rajzaim, amiket otthon őrzök. Mert az, hogy minden felmegy a felhőbe, nem jelent semmit. Ki tudja, mi lesz azokkal az adatokkal. Évi, a feleségem, fiatal korában horoszkópokat csinált, és amikor összeismerkedtünk, azt mondta, hogy a filmes pálya az a Neptun hatása alatt van, tehát tünékeny munka. Valószínűleg a film mint műfaj egy ilyen XX. századi örömködés volt, és gyanítom, hogy ennek is lealkonyul.

Említetted a Toldit, ami hamarosan elkészül. Hogyan tovább? Gondolom, tele vagy tervekkel.

Nincs terv. Öregség van. Jó, van egy nagy tervem, ami nem rajzfilm, hanem könyv, a Biblia jelképeiről. Ez egy 10 000 oldalas kötet lesz, hogyha a végére érek. De persze nem fogok a végére érni, ugyanakkor borzasztó jó hobbi.

Miért ne érnél a végére?  

Mert nem fogom megérni. Talán a Fennenvaló sem örül annyira annak, hogy elemzem a szent szövegeket. Évek óta készültem erre, megvettem a Hertz-féle Tóra-fordítást, és minden szakirodalmat, összegyűlt egy valóságos kis könyvtár. Hagyomány, múltmentés célból csinálom, ahogy a magyar népművészetbe sem divatból szerettem bele. Tragikus, hogy nemzedékek nőnek föl úgy, hogy nincs tudomásuk arról, ami előttük történt, az idő számukra csak a jelen pillanattól érvényes a következő pillanatig. Így az egész világ tönkre fog menni. Az úgynevezett magaskultúra, amit fölépítettünk, az le van már sajnálva.

Sokadszorra hozod szóba a halált.

Igen, persze. Félek is. A Toldi befejezése miatt nagyon. Folyamatosan gondolok rá. Reggelente 48-52 a pulzusom.

De az jó, nem?

Jó, de bizonyos érték alatt már pacemaker kell. 79 évesen természetes, hogy foglalkoztat az elmúlás, de azért éjjel nem verítékezve ébredek azért, mert meg fogok halni. Maga a tény, az nem zavar. Csak a hozzávezető út.

 

Szimpatika akció

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!