Gyereksztárból édesanya: Szekeres Nóra

Szekeres Nórát már gyerekként megismerte az ország a Kölyökidő című műsornak köszönhetően, a televíziózást pedig azóta sem hagyta abba. Hamarosan negyedszer is édesanya lesz, így a járványhelyzetre való tekintettel, rendhagyó módon online beszélgettünk vele – ám pozitív kisugárzása a képernyőn keresztül is érezhető volt.

Egy ideje már nem titok, hogy ismét kisbabát vársz, így nemsokára négygyermekes édesanya leszel. Hogyan viseled ezt a várandósságot? Más, mint a korábbiak?

Kicsit talán jobban megvisel, de alapvetően hasonló a lefolyása. Azt hiszem, a különbséget inkább a pandémia okozza, hiszen korábban könnyebb volt mozgásban maradni, és sokkal többféle módon köthettük le az energiáinkat és a gondolatainkat. A mostani bezártság és az, hogy kevesebb találkozásra van lehetőségünk, nagyon nehezen elviselhető helyzet.

Sokan irigyelnek azért, mert szinte semmit nem változtál az elmúlt húsz évben, és mindig jó formában vagy. Ha nagyobb mozgástered lenne, most is sportos kismama lennél?

Korábban valóban az voltam, de be kell vallanom: a mostani várandósságom elején egyáltalán nem kívántam a mozgást, később pedig be kellett zárkózni az újabb karantén miatt, és nem is voltam túl jól. Így az aktív edzés ezúttal kimaradt és talán kevésbé fitten várom ezt a babát, de azért most is figyelek az egészségemre.

A gyerekek hogyan fogadták a hírt, hogy kistestvérük érkezik?

Nagyon boldogan, mindenki nagyon örült neki. Csak a kisebbik fiam, Alex esetében tartottuk vissza a hírt egy ideig, mert szerettük volna megvárni a bűvös 12. hetet. Végül azonban ő is hamarabb tudta meg, mert észrevettem, hogy a rosszulléteim miatt komolyan elkezdett aggódni értem, így inkább vele is megosztottuk a jó hírt.

Fotó: Regina Koncz Photography

A munka, az online oktatás és a háztartás vezetése megtépázza a szülők idegrendszerét. Te hogyan tudod összehangolni mindezt azzal, hogy a baba miatt ideje lenne pihenni is?

Az elmúlt évben a lezárások miatt a két nagyobb gyermekem is többet volt itthon, ami az ő életkorukban ritkaságszámba megy, hiszen ennyi idősen az ember alapvetően már nem a szüleivel tölti az idejét. Örültem, hogy sokat van együtt a család, de nem mondom, hogy a kicsivel való tanulás nem tépázta meg az idegeimet. Az első lezáráskor találtam rá Marie Kondo könyveire, és bevallom, úrrá lett rajtam a rendrakás – a srácok jókat szórakoztak rajtam, hogy egy kicsit túlzásokba is estem. A második, harmadik hullám idején már babát várva, könnyebben alkalmazkodtam a helyzethez.

Többször elmondtad, hogy foglalkoztat a spiritualitás. Ebből merítesz erőt ahhoz, hogy képes legyél pozitívan gondolni a jövőre?

Az biztos sokat segít, hogy mindig úgy tekintettem az életre, hogy még ha valami rossz is történik, az nem véletlen, és ha tanulunk belőle, egy nagyobb jóhoz juthatunk el általa. Azt gondolom, ennek a járványhelyzetnek is sok pozitívuma van. Kicsit lelassultunk, ami szükséges volt ahhoz, hogy észrevegyünk olyasmit is, amit eddig természetesnek vettünk. Azt is előnynek tartom, hogy olyan módszereket, rendszereket, megoldásokat is kipróbáltunk, amelyek eddig csak teoretikusan léteztek. Felértékelődtek az emberi kapcsolatok, például észrevesszük, hogy mekkora dolog, hogy együtt lehetünk a nagyival. Vagy megláthatjuk a hibás működéseinket, és azokon most könnyebben változtathatunk. Én például imádok nassolni, de az, hogy a reggeli-, ebéd- és vacsorafőzést szigorúan kontrolláltam a pandémia alatt, kifejezetten jó hatással volt az egészségemre.

A fenti gondolatokból következik az is, hogy fontos számodra, hogy vigyázzunk a bolygóra?

Az élet legtöbb területén szeretem az észszerűséget, a praktikus megoldások híve vagyok. Például a háztartásban a könnyen megvalósítható, apró lépések a környezetünk védelme érdekében nem jelentenek nagy terhet, és arra is igyekszem figyelni, hogy lehetőleg ne pazaroljunk.

Van benned aggodalom amiatt, hogy épp a pandémia alatt vagy várandós, vagy amiatt, hogy milyen nehézségekkel kell majd szembenézni egy kisbabával ebben a helyzetben?

Persze van, de ha mindig az ideális pillanatra várnánk, akkor a világtörténelem során számos időszakban nem születtek volna gyerekek. A baba most akart jönni, én pedig megpróbálok a lehető legjobban és legegészségesebben lavírozni ebben a helyzetben, ugyanakkor azt gondolom, hogy nem tudom magamat megvédeni mindentől. Ez egy nehéz helyzet, de sajnos mindig van min aggódnunk. Járvány nélkül is izgulhatunk azon, hogy ha leülünk a játszótéren a homokozóba, vajon milyen baktériumokkal találkozunk, amik súlyos betegséget okozhatnak. Teljes mértékben sosem tudjuk bebiztosítani magunkat, de igyekszem pozitívan tekinteni a jövőbe.

Mostanra magabiztosabbnak érzed magad az anyaszerepben?

Nemrég arról beszélgettünk az orvosommal, hogy annak ellenére, hogy ez már a negyedik terhességem, és rengeteg tapasztalatom van, még mindig sok kérdés merül fel bennem. Talán épp ezért sokkal több mindentől tartok, pedig régen egyáltalán nem izgultam. Húszévesen, Noával még sokkal lazábban vettem az akadályokat, de ahogy telik az idő, egyre több történet raktározódik bennem, ráadásul épp ebben a témakörben készítettük a Babavilág című műsort, amit sok éven át vezettem. Munka közben is láttam, hallottam történeteket, így ma már sokkal tájékozottabb vagyok, hogy mi minden történhet, így sokkal több aggodalom van bennem. De hát ez így természetes, húszévesen még nem félünk semmitől.

Fotó: Falus Kriszta

Sok fiatal nő előtt lehetsz példakép amiatt, hogy sosem féltél attól, hogy a korai gyerekvállalás derékba törheti a karriered. Ha visszagondolsz arra az időszakra, voltak konkrét szakmai terveid, vagy a fiatalok gondtalanságával vártad az anyaságot?

Nagyon korán, kilencévesen kezdtem el tévézni, a Kölyökidő című műsorban szerepeltem először, aztán ott is ragadtam. Amikor tizenkilenc évesen teherbe estem, bele sem gondoltam, hogy itt most valami félbeszakad. Valószínűleg néhány évvel idősebbként többet rágódtam volna ezen, de húszévesen még nem igazán mértem fel, hogy mivel jár az anyaság. Teljesen természetesnek vettem, hogy Noa érkezik, és egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy bármiről is le kell majd mondanom – csak később jöttem rá, hogy azért már nem ugyanúgy mennek a dolgok egy kisgyerekkel. De ezt sem éreztem tehernek, hiszen még nem volt kialakult életem, akkor szakadt rám az óriási szabadság a gimnázium után, a főiskolai élet már sokkal lazább volt, közben ott volt velem Noa, és ez így volt természetes. Úgy voltam vele, megoldjuk.

Aztán olasz tanári diplomát szereztél…

Igen, de ebben volt egy kis kanyar, mert amikor terhes lettem Noával, még a Pénzügyi és Számviteli Főiskolára jártam, közben pedig tévéztem. Aztán váltottam, jött az olasz szak, közben megérkezett Milu is, és amikor ő egyéves lett, visszatértem a képernyőre. A Kölyökidő szereplői közül sokan lettek színészek, rendezők, vágók, producerek, így többen a mai napig valamelyik csatornánál dolgozunk, csak épp más-más feladatkörben. Én képernyős maradtam, a feladatok megtaláltak, én elfogadtam azokat és hálás vagyok érte, hogy így alakult.

A Babavilág című műsor a te neveddel forrt össze. Hasonló, gyerekekkel kapcsolatos műsorhoz most is lenne kedved?

Imádtam azt a műsort készíteni, ennek köszönhetek igazán értékes barátságokat és rengeteg tapasztalatot mind szakmailag, mind a babázást tekintve, de van az úgy, hogy valamiben nagyon elmerülsz, aztán egyszer csak azt érzed, hogy jó lenne váltani. Testhezálló volt, hiszen már a gyerekkor minden fázisában van tapasztalatom anyaként is, ismerem a szépségeket és a nehézségeket is. Az Innovátor című műsort is nagyon szeretem forgatni, hiszen a tudomány izgalmas szegmenseibe kukkanthatunk bele és fantasztikus kutatókkal találkozhattam. Aztán a járványhelyzet a forgatásokat is megnehezítette, hiszen volt olyan vidéki helyszín, ahol konkrétan féltek tőlünk, mert azt gondolták, a pesti stáb behurcolja majd a vírust a zárt közösségbe. Szóval meglátjuk, mit hoz a jövő, mikor tudjuk folytatni, és hogy mennyire enged majd a baba dolgozni. Alexnél egyébként ideális volt minden, hiszen a műsorhoz illett, hogy kismama vagyok, így a születése után hat héttel már otthon forgattunk.

Forrás: kolyokido.com

Sok édesanya küzd azzal a helyzettel, hogy egy válást követően elfogadják-e az új társát, majd a kistestvért a gyermekei. Nálatok ez mennyire volt gördülékeny?

Én arra figyeltem, hogy mindenkinek hagyjak időt mindenre. Magamnak is. Nem gondoltam jó ötletnek, hogy egy friss kapcsolatba azonnal szülessen egy gyerek. Azt szerettem volna, hogy először szokjunk össze mi négyen, legyenek stabil alapok, hiszen nagyon fontos, hogy jó kapcsolat alakuljon ki a párom és a gyerekek között, hogy mindenki elfogadja és hozzászokjon az új a helyzethez, és ha ez sikerül, akkor bővülhet a család. Szerencsére remekül kijöttek egymással, így Alex már úgy érkezhetett, hogy mindenki nagyon várta. Érdekes volt, hogy Milu hamarabb megérezte, hogy állapotos vagyok, mint én magam. A gyerekek egyértelműen vágytak a nagy családra, így boldogok voltak, hogy érkezik a kistestvér.

Hogyan lehet kezelni azt a helyzetet szülőként, hogy mindannyian más korosztályba tartoznak, eltérő igényekkel, ráadásul különböző tanulási fázisban tartanak?

Néha őrjítően fárasztó, de igyekeztem ennek is a pozitív oldalát megragadni. Például örültem, hogy amikor Alex csecsemő volt, viszonylag korán elaludt, így utána még volt időm tanulni a nagyobbakkal, vagy egyszerűen csak nyugodtan vacsorázhatott és beszélgethetett a család. Volt olyan, hogy el tudtunk utazni külön Noával és Miluval, később pedig Alexnek szerveztem külön programokat, amik csak róla szóltak. Szóval mindig megpróbáltam mindenkinek a kedvére tenni, és azt hiszem, egészen jól navigáltam, hogy senki ne érezze magát háttérbe szorítva. Amikor Alex született, úgy éreztem, hogy a nagyok felé kell fordulni, őket kell pá­tyolgatni. Elbeszélgettem velük arról, hogy egy baba mennyire kiszolgáltatott és csak ránk számíthat. Az együttérzés azonnal feltámadt bennük és átlátták, hogy ők hozzá képest már milyen nagyok, ügyesek és sok mindenben önállóan is boldogulnak. Mivel bevált a recept, most is ezt a példát fogom követni Alexnél. A nagyok pedig bármennyire is nagyok, ha szükségük van rám, tudják, hogy azt tudom mondani a kicsinek, most egy kicsit hagyj, mert a testvéreddel csak kettesben szeretnénk beszélni. Azt hiszem, ez a legfontosabb egy nagyobb testvérnek, hogy ne érezze azt, a kicsi mindenhol ott van és állandóan csak rá figyelnek.

Visszatérve a munkára: azt látjuk, hogy a tévécsatornákon folyamatosan cserélődnek az arcok. Mennyire biztos ez a szakma? Kell, hogy azért legyen egy B-terv?

Azt hiszem, egyáltalán nem tekinthető biztosnak, már csak azért sem, mert mindig az a kérdés, hogy megtalálnak-e azok a feladatok, amiket szívesen csinálsz. Rám talál-e a nekem való műsor? Nem véletlen, hogy egy bizonyos kor felett sokan saját műsor gyártásába kezdenek, vagy inkább a háttérből irányítják a szálakat, és eltűnnek a képernyőről.

A szüleid óvtak egyébként a médiától?

Nyilván, de inkább az volt a jellemző, hogy kiskoromtól kezdve azt sulykolták belém: gondolkodjak másban is. Tanuljak jól, teremtsem meg a lehetőséget, hogy bármilyen nekem megtetsző irányba elindulhassak, abból baj nem lehet. A végén néha már azt éreztem, hogy a televíziózás szinte nem is létező opció, annyira sok B-tervem volt. De aztán ők is azt látták, hogy az A-terv marad porondon.

Forrás: kolyokido.com

Te félted a saját gyerekeid ettől a világtól? Vagy őket nem is igazán izgatja?

Óva inteném őket, hiszen ahhoz képest, amit én megéltem, vagy akár csak a néhány évvel ezelőtti állapotokhoz viszonyítva is sok minden megváltozott. Az én civil életemre még nem gyakorolt hatást gyerekként az, hogy szerepeltem a tévében. Ma viszont már valójában mindenki képernyőn van, folyamatosan használjuk a közösségi platformokat, a fiatalabb generációk pedig már el se tudják képzelni az életüket enélkül. Tehát ha valaki szeret szerepelni, az ilyen irányú vágyait maximálisan ki tudja elégíteni az általa kiválasztott felületen, és nem szükséges, hogy felfedezze egy tévécsatorna. De nem érzem ezt veszélytelennek, mert olyan pszichés hatások érik őket, amikre nincsenek és talán nem is lehetnek felkészülve. Ez nemcsak a gyerekekre, hanem a felnőttekre is igaz. Bevallom, azok közé tartozom, akik tartanak a közösségi médiától.

De azért az biztosan vagány dolog, hogy anya szerepel a tévében…

Számukra ez ugyanolyan természetes, mint ha bármilyen más munkát végeznék. Na jó, az azért vicces volt nekik, amikor viszontláthattak kicsiként a Kölyökidőben.

Egyébként sosem volt benned olyasfajta vágy, hogy a tévézés mellett másban is kipróbáld magad? Hiszen van egy tanári diplomád is…

Dehogynem, néhány évvel ezelőtt el is akartam indítani egy exkluzív ruhakölcsönzőt, ahol jó minőségű, márkás ruhákat bérelhettek volna az érdeklődők alkalmi eseményekre, de rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg nem én vagyok a legnagyobb vállalkozó ebben az országban, így elég gyorsan fel is hagytam ezzel a projekttel. A főiskolai kötelező gyakorlatokon élveztem a tanítást, de a televíziózás mellett nem lehet elvállalni egy ennyire állandó jelenlétet kívánó munkát. De ki tudja? Lehet, hogy egyszer még újabb vállalkozásra adom a fejem, a nagyok lassan kirepülnek, bár most egy kicsi épp berepül… Tévés terveim viszont mindig vannak…

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Szimpatika akció

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!