A véltnél nagyobb veszélyben vannak az orángutánok
Egy új vizsgálat alapján jelentősen csökken a borneói orangutánok izomtömege, amikor kevesebb az elérhető gyümölcs. Ez meglepő, hiszen a szakértők eddig úgy vélték, hogy az állatok szervezete hatékonyan tárolja, illetve használja fel a zsírt, azaz jól bírják a koplalást.
A kutatók úgy gondolják, hogy az élőlények gyümölcsutánpótlásának további megzavarása nagyon súlyosan hathat a majmokra. Caitlin A. O’Connell, a New Brunswick-i Rutgers Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint a természetvédelmi projektek során figyelembe kellene venni, hogy mennyi az elérhető termés a borneói orangutánok számára.
A faj egyedei akár 80 kilogrammosra is megnőhetnek, és 55 évig is elélhetnek. Az orangutánok az egyik legközelebbi élő rokonaink, amelyek az emberszerűek közül a legmagányosabb életmódot folytatják. Az állatokra óriási fenyegetést jelent az erdők pusztulása.
A szakértők a majmok kreatinin-szintjét elemezték vizeletminták segítségével, az anyag az izmok leépülésekor alakul ki. A kutatók így fel tudták mérni, hogy mekkora izomtömegük van az állatoknak a gyümölcsök hiánya, illetve bősége idején. Az emberek esetében az izomvesztés az éhezés harmadik és egyben utolsó fázisát jelenti, amikor már nincs elég zsír a szervezetben.
A friss eredmények alapján úgy tűnik, hogy az orangutánok zsír- és izomtömeg-növelő ciklusokon mennek keresztül, és amikor kevés a preferált termés, a zsírból és az izomból egyaránt energiát nyernek ki. A csapat célja most az, hogy egyéb nem invazív módszerekkel is megvizsgálják a jelenséget.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!