Magyarországon létesül a legmodernebb biobank
A közlemény szerint egy nemzetközi mérnökcsapat segítségével elkezdték összeszerelni az SZTE-n a világ élvonalába tartozó, több tonna súlyú Liconic robotizált biobanki mintatároló rendszert. A berendezés több millió biológiai minta tárolására, gyors azonosítására lesz alkalmas, ami nélkülözhetetlen a személyre szabott diagnosztika és terápia kialakításában.
Fendler Judit, az SZTE kancellárja hangsúlyozta: a fejlesztés minőségi ugrást jelent az emberi biológiai minták felhasználásával folyó klinikai – főként onkológiai és idegtudományi –, valamint genetikai kutatásokban is, melynek köszönhetően tovább erősödik az egyetem nemzetközi és hazai tudományos életben betöltött pozíciója.
Az SZTE a járványhelyzet okozta nehézségek nyomán áttervezte a folyamatban lévő beruházást, és világviszonylatban is egyedülálló innovációval bővítette a biobank kapacitását. Kettő, akár a koronavírus-fertőzött betegek mintáinak biobanki tárolására is alkalmas BSL-2-es labort helyeztek el a biobankban.
A laborok a későbbiekben jelentősen megkönnyítik más vírusos eredetű betegségekben szenvedő páciensek mintáinak feldolgozását és biobanki tárolását is, elősegítve ezzel a fertőzések gyors azonosítását. A régióban egyedülálló biobanki fejlesztés emellett támogatni és növelni tudja az egyetem diagnosztikai kapacitásait is. A visszakereshető minták jelentős segítséget nyújtanak az orvosbiológiai kutatásokhoz, valamint alapot biztosítanak a biomarker- vagy a gyógyszerkutatásokhoz.
A biobankba speciális, mínusz 80 Celsius-fokos hűtésre alkalmas fagyasztók is érkeztek, amelyek szintén növelik a kapacitást. Ezek az egyetem járványügyi védekezését is segítik, mivel az SZTE több olyan kutatási együttműködésben is részt vesz, amelyekben a Covid19-fertőzésen átesett betegek biobanki mintáira van szükség.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!