Kapcsolat van betegségek és bizonyos vércsoportok között

2021. 05. 01.
Forrás: MTI
|
Kapcsolatot mutattak ki bizonyos vércsoportok és 49 betegség fokozott kockázata között a svédországi Karolinska Intézet kutatói, akik több mint ötmillió svéd ember adataira és csaknem ezer betegségre terjesztették ki a tanulmányukat, megállapítva egyebek között, hogy a B-s vércsoport védelmet nyújthat a vesekövek ellen.

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a nullás vércsoportú embereknél kisebb valószínűséggel alakul ki szív- és érrendszeri megbetegedés vagy vérrög, ugyanakkor nagyobb az esélyük a vérzési rendellenességekre, mint az A- vagy B-vércsoporttal rendelkezőknek. Más tanulmányok eredményei azt sugallták, hogy bizonyos vércsoportú emberek fogékonyabbak néhány fertőző betegségre.

Még mindig nagyon kevés információ áll rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy az RhD pozitív vagy RhD negatív vércsoportú emberek esetében fennáll-e bizonyos betegségek kockázata, vagy hogy még hány betegség állhat összefüggésben a vércsoportokkal - mondta Torsten Dahlén, az eLife című tudományos lapban közölt tanulmány vezető szerzője.

A kutatók átfésülték a svéd egészségügyi nyilvántartásokat, több mint ötmillió ember adataira kiterjedően, és 49 betegséget hoztak összefüggésbe az AB0-rendszerrel, valamint egy továbbit az RhD-rendszerrel.

Az eredmények megerősítették, hogy az A-s vércsoportú embereknél nagyobb valószínűséggel alakul ki vérrög, míg a nullás vércsoportúaknál fokozottabb az esélye a vérzési rendellenességek jelentkezésének. Azt is igazolták, hogy a nullás vércsoportú nőknél nagyobb eséllyel alakul ki terhességgel összefüggő hipertónia.

Megállapították továbbá, hogy B-s vércsoport esetén kisebb a kockázata a vesekövek kialakulásának és, hogy az RhD pozitív nőknél ugyancsak nagyobb az esélye a terhességgel összefüggő hipertóniának.

A szakemberek szerint további tanulmányokra lesz szükség az eredmények megerősítéséhez és annak meghatározásához, hogy a különböző vértípusok és csoportok miként növelik bizonyos betegségek kockázatát, vagy vannak-e alternatív magyarázatok az összefüggésekre.

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

»

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

»

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

»

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

»

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Májusi akció

Béres Porcerő FORTE filmtabletta

70 db

6 299 Ft

90 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Nurofen Rapid Forte 400 mg lágykapszula

30 db

3 199 Ft

106,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

3 499 Ft

1399,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Hepacontur tabletta

30 db

1 799 Ft

60 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Canephron bevont tabletta

60 db

3 399 Ft

56,7 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Salvequick vízálló sebtapasz

28 db

749 Ft

26,8 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Panthenol külsőleges spray

130 g

2 499 Ft

19,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenitstil 1 mg/g gél

50 g

2 399 Ft

48 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magne B6 bevont tabletta

100 db

3 299 Ft

33 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

150 g

4 599 Ft

30,7 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

SYSTANE® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 699 Ft

269,9 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Parma Korai Terhességi teszt

1 db

649 Ft

649 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

13,2 ml

4 188 Ft

318,1 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

NeoMagnizum izom magnézium tabletta

50 db

2 199 Ft

44 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Flamborin® 500 mg tabletta

20 db

949 Ft

47,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Lopedium 2 mg kemény kapszula

20 db

1 449 Ft

72,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nagy Svédcsepp Naturland
oldat

500 ml

2 099 Ft

4,2 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

LenaVit Mesemaci gumivitamin narancs-málna-áfonya ízekben

60 db

2 199 Ft

36,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 149 Ft

24,4 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Advil Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 249 Ft

140,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Gynoxin 200 mg lágy hüvelykapszula

3 db

2 199 Ft

733 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Panangin® Forte 316 mg/280 mg filmtabletta

60 db

2 499 Ft

41,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

LenaVit C1000+Cink+D3 1000 mg C-vitamin + 10 mg szerves cink + 2000 NE D3-vitamin + 60 mg csipkebogyó

60 db

2 149 Ft

35,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. májusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el