Ritka betegségek is szűrhetővé váltak Szegeden

Forrás: Szegedi Tudományegyetem
Négyszáz milliós beruházást követően további ritka anyagcsere-betegségeket is ki tud szűrni a szegedi gyermekklinika laboratóriuma.

A szegedi gyermekklinika laboratóriumában évente közel 45-50 ezer csecsemő vérmintáját vizsgálják, a mostani fejlesztésnek köszönhetően ezentúl már 27 újszülöttkori ritka betegséget is ki tudnak szűrni a szakemberek. Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Anyagcsere-betegségek Szűrővizsgálati Laboratóriuma közel 400 millió forintos beruházásból újult meg.

A fejlesztés jóvoltából két modern műszert, laboratóriumi diagnosztikát végző tömegspektrométert vásárolt az intézmény. Olyan fejlesztésen esett át az ország eddig is egyik legelismertebb laboratóriuma, hogy immár 27 ritka anyagcsere-betegséget tudnak kiszűrni, köztük a leggyakoribb és egyik legsúlyosabbat, a rendkívül változatos kórképű cisztás fibrózist is – mondta el Bereczki Csaba tanszékvezető egyetemi docens, a Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója. A 400 milliós laboratóriumi fejlesztés tovább erősítette az intézmény pozícióját, amely egyike annak a két hazai centrumnak, ahol az 1975 óta kötelező, jelenleg 26, de a közeljövőben várhatóan 27-re emelkedő számú ritka betegség újszülöttkori szűrését végzik, és amelyik a szigorú nemzetközi minőségbiztosítási normatíváknak is megfelelő szűrési rendszerrel Európa élvonalába tartozik.

Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja szerint a laboratórium az újszülöttek ritka, öröklődő anyagcsere-betegségeinek magas szintű diagnosztikáját és egyénre szabott terápiáját biztosítja, amely sokszor életeket menthet. A kancellár elmondta: a diagnosztikai centrum új helyszínen, a Gyermekgyógyászati Klinika Temesvári krt. 35-37. számú épületében kapott helyet.

Az időben diagnosztizált ritka betegség sok esetben kezelhető. A szegedi laboratóriumban évente közel 45-50 ezer csecsemő vérmintájának vizsgálatával 50-60 kis beteget diagnosztizálnak.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!