Válás férfiszemmel

2010. 10. 26.
|
Címkék: Apaszemmel 
Egyik este, csak viccből, megjegyeztem a feleségemnek, hogy lényegében két 19 éves lány jönne ki belőle.
Életemet csak annak köszönhetem, hogy nem volt a keze ügyében semmi, se egy tál leves, se egy konyhakés. Humornak szántam, de rögtön visszavágott: mit kezdenél te akár egy 19 évessel is, minden pénteken vihetnéd táncolni, szórakozni, olyasmi helyekre, amiket szörnyülködve néztél Siófokon... Majd gúnyosan folytatta a gondolatot: ja, és akkor a Szigetre is ki kellene költöznöd sátorral.

Na, itt elgondolkodtam. Persze, mi lenne velem nélküle és a gyerekek nélkül? Az elmúlt 10 éves átlagkeresetemből vehetnék egy egész jó autót...

Hiszen nem kellene minden szeptemberben négy gyereket beiskolázni, nem kellene különórákra költeni, nem kellene Ádámnak különtanár, hiszen már csak alig másfél éve van az egyetemi felvételiig.

Úristen! Mindjárt egyetemista, ez iszonyú! Az idő rohan, ez közhely, de szerintem minden ember számba veszi néha az együtt töltött éveket. Nálunk is vannak konfliktusok, de a külvilágban, és főleg a szűkebb környezetünkben kirobbanó párkapcsolati válságok minket mindig megerősítenek. Nyáron szétköltöztek Bori legjobb barátnőjének a szülei. Az övéké is egy kamaszszerelemnek indult, most meg az anyuka hirtelen elköltözött egy másik városba egy új kapcsolat miatt.

Ez minket csupán azért érintett, mert szeptember elsején ez volt a legszörnyűbb hír Borinak, hogy a Lilla (a barátnő) már nem jár az osztályba. Az első két hét után visszajött, mert az új osztályfőnök elképesztően érzéketlenül és felületesen kezelte – az amúgy teljesen zaklatott – 13 éves kislány viselkedését és problémáit. Ennek Bori nagyon örült, de jött a további probléma, hiszen az édesapa a munkája miatt minden héten két hétköznapot kénytelen éjszakai műszakban dolgozni. Ekkor mi kijelentettük, hogy ezeken a napokon aludjon nálunk Lilla, mert az nem lehet, hogy egy ekkora gyerek esténként egyedül van a lakásban. Az eddigi tapasztalatok szerint működik, így kívülről azt látom, hogy teljesen megváltozott a viszonyuk az édesapjával, és lassan az anyuka is „felnő" a feladathoz.

Mi a családunkban, és az egészen szűk baráti körön belül is láttunk már válást nagyon intelligensen lebonyolítani. Persze egy válásnál mindig az egyik fél hozza meg az első lépést, de egy kapcsolat két emberből áll. A külvilág pedig (beleértve a rokonokat is!) nem szabad, hogy beleavatkozzon, hiszen nem az ő életük. Véleménye persze mindenkinek lehet, de nem hiszem, hogy egy párkapcsolatot kivülről lehetne befolyásolni.

Nem akartam okoskodni, csak ez az ügy Bori barátnője miatt minket is érintett. A gyerekektől pedig jöttek a kérdések a vacsoraasztalnál. Kiderült, hogy mi sem vagyunk szentek, és a mi kapcsolatunkban is voltak igen nehéz időszakok, de erről majd egyszer, talán egy következő számban.

Hogyan látja mindezt egy anya? Olvassa el itt.
Novemberi akció

Béres Actival Kid Gumivitamin gumitabletta

50 db

2 490 Ft

49,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Baldivian® Night bevont tabletta

30 db

1 760 Ft

58,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

C-vitamin Béres 1000 mg filmtabletta

90 db

2 490 Ft

27,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

2 350 Ft

47 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 610 Ft

261 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Exoderil® 10 mg/g krém

30 g

2 380 Ft

79,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 430 Ft

715 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Flebaven® 500 mg filmtabletta

60 db

3 420 Ft

57 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 360 Ft

33,6 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 900 Ft

19 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rhinospray plus 1,265 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

1 950 Ft

195 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 3 mg/ml szirup szájfecskendővel

100 ml

1 640 Ft

16,4 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Corsodyl alkoholmentes szájöblögető oldat

300 ml

1 550 Ft

5,2 Ft/ml
Kozmetikum

Septolete® Extra 3 mg/1 mg szopogató tabletta

16 db

1 560 Ft

97,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 260 Ft

26,8 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Advil® Cold Rapid 200 mg/30 mg lágy kapszula

10 db

1 280 Ft

128 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

NiQuitin® Minitab 4 mg préselt szopogató tabletta

20 db

1 750 Ft

87,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Eurovit® Oliva-D Forte 3000NE kapszula

60 db

2 850 Ft

47,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Coldrex® citrom ízű por belsőleges oldathoz

14 db

2 120 Ft

151,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

30 db

1 800 Ft

60 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rubophen® 500 mg tabletta

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 430 Ft

40,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. novemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el