Különleges állattal gazdagodott a debreceni állatkert

2021. 04. 13.
Forrás: MTI
A hollandiai Amersfoort állatkertjéből érkezett színpompás jövevények már el is foglalták a röpdéjüket a velük egytérségben őshonos vörös pandák szomszédságában.

A Nepál és az indiai Uttarakhand állam nemzeti jelképeként tisztelt himalájai fényfácán (Lophophorus impejanus) a Himalája 2500-5000 méter magasan húzódó erdőiben, cserjéseiben és hegyi lejtőin őshonos.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Jellegzetessége, hogy legtöbb rokonával ellentétben fejét tollbóbita ékesíti, amely főleg a vörös, aranysárga, zöld és kék színekben pompázó kakasok esetében hangsúlyos, míg a szerényebb, barnás tollazatú tojóknál lelapul – magyarázza Nagy Gergely Sándor, az intézmény igazgatója.

A táplálékát képező magvak, gumók, hajtások és rovarok kiásásához nem a lábát, hanem erős csőrét használja. Párban vagy kis létszámú csapatban él, kommunikációs eszköztára pedig sokféle hangjelzést és mozdulatot foglal magában; az áprilistól augusztusig tartó párzási időszak kezdetét a hímek jellegzetes, melankolikus füttye jelzi.

Az igazgató elmondta: a himalájai fényfácánok egyedszámának csökkenése következtében a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. Magyarországon csak a Szegedi Vadasparkban és immár Debrecenben látható, ahová hamarosan tojók is érkezhetnek.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!