Nyulak ásták ki az ősi leleteket
Elvadult nyulak ástak elő értékes leleteket egy szigeten, Wales partjainak közelében – számol be a Live Science. Az állatoknak köszönhetően egy 9000 éves kőkori eszközt, illetve egy 3750 éves agyagtöredéket azonosítottak, a darabka valószínűleg egy bronzkori urna maradványa.
Bár a leletek elsőre talán nem tűnnek izgalmasnak, azt jelzik, hogy érdemes Skokholm szigetén feltárásokat folytatni, melynek ősi történetéről eddig nagyon keveset tudtak. A szigetet felügyelő Dél- és Nyugat-Walesi Vadvédelmi Alapítvány szerint a felfedezés alapján a területet már évezredekkel ezelőtt is felkeresték az emberek.
A Skokholm nagyjából 3,2 kilométerre fekszik a délnyugat-walesi Pembrokeshire megye partjaitól. A sziget leginkább azért ismert, mert tavasszal és nyáron tengeri madarak tízezrei fészkelnek a területén. A 14. században nyulakat telepítettek a Skokholmra, melyeknek leszármazottai ma is a szigeten élnek.
Richard Brown és Giselle Eagle gondnokok a járványügyi korlátozások alatt is kijárnak a területre. Egyik útjuk során, március közepén egy nyúlüregnél találták meg az őskori kőeszközt, majd azonnal értesítettek egy régészt. A középső kőkori tárggyal valószínűleg bőröket munkáltak meg, esetleg kagylókat törtek fel, ez az első bizonyíték arra, hogy a környéken emberek éltek a mezolitikum alatt.
Néhány nappal később Brown és Eagle egy agyagdarabot is felfedezték, a lelet ugyanannál az üregnél került elő. A maradvány egy díszes edényből származik, amely talán urnaként funkcionált. A térség bronzkori lakói gyakran használtak hasonló urnákat, a szigeten viszont eddig nem bukkantak a szokás nyomára.
A felfedezések tükrében rövidesen ásatás kezdődhet a Skokholmon. A térségben akár ősi sírokat is azonosíthatnak a régészek.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!