Szimpatika – „Egy kicsi mozgás mindenkinek kell”

Néhány évvel ezelőtt én sem mozogtam eleget, elkényelmesedtem, az okostelefonnal a kezemben virtuálisan izmosodtam. És hogy mi volt ennek az oka? Az, hogy nem jó helyen kerestem a motivációt.

Tudtam, hogy a sport minden életkorban fontos, de senkit nem lehet rábírni, hogy mozogjon, ha ezt ő maga nem akarja, hiszen ez mindenkinek a saját döntése. Én is éreztem, hogy szükségem lenne a mozgásra, mert most még jól üzemelek, de apróbb jelei már vannak, hogy itt-ott akadozik a szerkezet.

Nem volt tapasztalatom abban, hogy a testem hogyan reagál az aktív testmozgásra, de az biztos, hogy ezt nagyon megterhelő beépíteni a mindennapi életbe, és én is nehezen vettem rá magam az aktívabb életmódra. Magamra erőszakoltam olyan mozgásformákat, amiket valójában utáltam. Eljártam edzőterembe, részt vettem csoportos órákon, a végletekig hajtottam magam, hogy pótoljam az évek óta tartó mozgáshiányt, ezzel pedig egy ördögi körbe kerültem. Fájdalmaktól, görcsöktől, izomláztól és borzasztó szégyenérzettől szenvedtem amiatt, hogy korábban elhanyagoltam a testem, és én voltam a legbénább a teremben. Sajnos sehol sem találtam azt a fránya motivációt, kudarcként könyveltem el magamban az edzéseket, így szépen lassan ismét leszoktam a mozgásról. Emellett a lustaság és az időhiányra való hivatkozás már csak kifogás volt, pedig a heti két-három, közepesen intenzív alkalom inkább energiát, nem pedig fáradtságot generál.

Később aztán rájöttem, hogy az a legfontosabb, hogy a mozgás mindig örömteli legyen, ezért igyekeztem minél többféle mozgásformát kipróbálni, hogy megtaláljam a kedvemre valót: elmentem úszni, futni, biciklizni, falat másztam, és még sorolhatnám. Fontos, hogy a sport önmagában is jutalmat jelentsen, ne csak azért csináljam, hogy fitt, egészséges és csinos legyek – az leszek, de csak akkor, ha nem hagyok majd fel a rendszeres mozgással, ha nem túl megerőltető, és valóban örömömet lelem benne. Ha nem figyelek oda magamra és a testemre, az olyan, mintha nem tartanám magam elég értékesnek, és az önbizalmam sem fog kiállni értem.

A sport egyébként nagyon sokféleképpen motivál: a megfelelően kitűzött edzéscélok, amik sikerélményt adnak, a kihívás, az adrenalinfröccs és ha rendszeresen eljárok edzeni, mind meglátszanak rajtam. Az sem elhanyagolható, hogy jelentősen javul a hangulatom és az energiaszintem. Legfőképpen pedig az lelkesít, hogy az edzés számomra énidőt jelent, amikor csak magammal foglalkozom. Csak az a lényeg, hogy olyan sportot űzzek, ami boldogsággal tölt el.

A futás például olyan sporttípus, amit bárki csinálhat, csak egy cipő kell hozzá és már indulhatok is, akár városban a futópályán, akár vidéken vagy terepen. Én egyedül szoktam futni, de csoportokhoz is lehet csatlakozni, az még szórakoztatóbb, viszont csak addig érdemes csinálni, ameddig jólesik. Ha ez öt perc, akkor csak annyi. Aztán legközelebb tíz, mert nem a kifulladás és a hajtás a lényeg, hanem az élvezet, hogy megtaláljam benne azt, ami az egészben jó nekem. Egyszer egy szerelmi csalódást követően három Margitsziget-kört futottam – mire a végére értem, sokkal jobban lettem.

Sokaknak, köztük nekem is megmozgatja a fantáziámat az otthoni edzés is, de fontos tudni, hogy nagyon nagy akaraterő kell ahhoz, hogy otthon elkezdjek edzeni, és ezt hosszú távon is folytassam. A jelenlegi járványhelyzet motivációt adhat az otthoni edzés elkezdésére, viszont ilyenkor elkerülhetetlen, hogy én magam járjak utána a gyakorlatoknak. Utánaolvasok és oktatóvideókat nézek, ahonnan el tudom sajátítani a helyes technikákat. Olyan edzésformákat keresek, amiket könnyedén be tudok illeszteni a mindennapjaimba.

Az otthoni edzés sem mese habbal, ugyanúgy hosszú és kitartó munkát igényel. Sokkal egyszerűbb elnapolni vagy elhalasztani, és könnyebben „közbejön” valami más, valami fontosabb: éppen csörög a telefon, vacsorát kell készíteni vagy betoppan valaki. Meghatározom, hogy hol, mikor és miért fogok edzeni, és olyan apróságokra is figyelek, hogy a ház melyik helyiségében és melyik napszakban csinálom, mert a hatékonysághoz minden nap ugyanakkor kell edzeni.

Amikor még nem voltam hozzászokva a testmozgáshoz, az ajánlott mozgásmennyiség (heti ötször 30 perc) szinte megvalósíthatatlannak tűnt. Első lépésként én a 30 percet 15 perces szakaszokra bontom – ezt máris könnyebb teljesíteni.

Törekszem arra, hogy ne csak egy-egy testrészre edzek, hanem az egész testemet átmozgassam, és ügyelek arra, hogy a gyakorlatok mindig változatosak legyenek. Ehhez nem feltétlenül van szükség fitneszgépekre vagy súlyzókészletre. Ha kis helyből és kevés pénzből szeretném a legtöbbet kihozni, akkor csak egy matracra és pár vizespalackra van szükségem, ami kiválóan helyettesíti a kézi súlyzókat.

Az erősítő gyakorlatok edzettségi szinttől függően végezhetőek, én két-három sorozatot csinálok belőlük, mindegyiket a teljes elfáradásig ismételve, és 30 másodperces pihenőt tartok köztük. Ami ebbe beletartozik: hasprés, hasprés törzsfordítással, lábemelés, csípőemelés, sarokérintés, guggolás, kitörés, vádligyakorlat, fekvőtámasz és plank. Egy ilyen gyakorlatsor teljes időtartama maximum 1 óra, a sorozatok között 30 másodperc szünettel és nyújtással előtte-utána. De már egy 10–30 perces, kellő intenzitású, jól felépített erősítő program is nagyon hatékony lehet, mert ha egy nap csak 10-20 szabad percem van, már akkor is érdemes elkezdeni.

Figyelembe véve a testmozgás egészségre és jóllétre gyakorolt számtalan előnyét, egyértelműen kijelenthetjük, hogy megéri próbálkozni. A pozitív hatások közé tartozik ugyanis többek között a javuló szellemi és fizikai állapot, bizonyos betegségek kockázatának csökkenése, a jobb alvásminőség és a megfelelő közérzet is.