Hangszereim története – apaszemmel

Gyermekkoromban rengeteg délutánt töltöttem tátott szájjal és vágyakozással a Triál hangszerbolt kirakata előtt, illetve a Felszabadulás tér közelében volt egy hangszerbizományi, ami számomra egy kincsesbányának számított. Aztán jött a rendszerváltás és megnyíltak a „maszek” hangszerboltok – akkor azt éreztem, eljött a kánaán.

A mai napig, amikor belépek egy hangszerboltba, eláraszt valami különös boldogság. Izzadni kezd a tenyerem, szaporábban ver a szívem. Ezzel a szenvedéllyel a gyermekeimet is megfertőztem, egész kis koruktól kezdve a LEGO-bolt helyett hangszerboltba vágytak. Ez a szabadprogram a mai napig megmaradt amolyan apa-fiú dolognak. Egy nagyon fontos dolgot azonban meg kellett nekik tanítani, hogy a hangszerek ára magánügy. Olyannyira, hogy a feleségekre sem tartozik.

A hangszerekhez fűződő rajongásomat a körülöttem élők is észrevették, így amikor kiköltöztünk a nagyvárosból, elkezdték elhozni nekem az érdekes vagy a feleslegessé vált zeneszerszámokat. Így került a házi hangszerparkomba egy olasz és egy francia harmonika a második világháborúból. Amikor kicsik voltak a gyermekeim, 2-3 különböző, gyerekméretű tangóharmonika is landolt nálam, így hozta a sors, hogy mára 9 herflim van. Ebből négy otthon, egy a zenekari próbateremben, a többi pedig a munkahelyemen, ahol egyébként van két harmónium is. Ezeknek is van történetük. Az elsőt például az Ecseri piacon vettem kb. tizennyolc évvel ezelőtt. Egy ócskás árulta, kipróbáltam, gyönyörűen szólt. Akkor lehetett kb. nyolcvanéves, egy bécsi hangszer volt 4 regiszterrel, egy manuállal, rajtam pedig látszott, hogy amatőr „ecseris”, de meggyőzhető harmóniumvásárló vagyok. Ő ötvenezerre tartotta, de nálam nem volt, csak 25 ezer. Az alkudozás végén közölte az asszony: – Aranyom, ezen még Lagzi Lajcsi is játszott! Látom maga is komoly zenész! Ez annyira jólesett, hogy még aznap hazavittem a hangszert. Akkor egy kétszobás lakásban laktunk négy gyerekkel, plusz egy zongora, egy wurlitzer-zongora és a harmónium.

Amikor csődbe ment egy hangszerész ismerősöm, felszámolta a boltját. Felhívott, hogy nekem szeretne adni egy ritkaságnak számító antik amerikai harmóniumot. Na ekkor a nejem közölte, hogy vagy Ő, vagy a harmónium...

Mindezeken felül van három gitárom, egy buzukim, egy kobzám és persze a fiaim hangszerei. A pontos leltárról azonban Györgyi semmit sem sejt, ezért kérem a tisztelt Olvasókat, hogy mindez maradjon köztünk!