Nagy sebességgel keringő bolygót fedeztek fel
Csillagászok egy csoportja a NASA TESS műholdját használva észlelt egy Naprendszeren kívüli bolygót, egy úgynevezett exobolygót. A felfedezésről beszámoló tanulmány alapján a TOI-1685b jelű égitest egy szuperföld, amely nagyjából 70 százalékkal nagyobb a bolygónknál, és kifejezetten gyorsan, 0,67 nap alatt kerüli meg csillagát.
A TESS a Nap közelében vizsgálja a 200 ezer legfényesebb csillagot az előttük elhaladó bolygók jelei után kutatva. Eddig mintegy 2500 lehetséges bolygójelöltet azonosított, ezek közül 113 létezését igazolták.
Paz Bluhm, a Heidelbergi Egyetem munkatársa és kollégái olyan 2019. november 28-a és december 23-a közötti adatokat elemeztek, melyek a TOI-1685 jelű M típusú törpére vonatkoznak. A megfigyelések alapján a rendszerben egy bolygó kering, a későbbi vizsgálatokkal pedig sikerült megerősíteni az objektum jeleit. Az égitest 1,7 földátmérőjű, tömege pedig 3,78-szerese bolygónkénak.
Úgy tűnik, a TOI-1685b a legkisebb sűrűségű ultrarövid periódusú bolygó, amelyet M típusú törpe körül valaha felfedeztek. Az adatok alapján az is megállapítható, hogy az objektum felszínén elképesztő forróság, közel 800 Celsius-fokos hőmérséklet uralkodik.
A csillag, amely mellett az exobolygó található, 122,5 fényévre fekszik. A TOI-1685 meglehetősen fiatal, 0,6-2 milliárd éves lehet. A csapat arra gyanakszik, hogy a rendszerben legalább még egy bolygó van, amely 9,02 nap alatt kerülheti meg a központi objektumot. Ennek igazolásához további elemzésekre lesz szükség.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!