Van-e a kutyának testképe?

Szerző: ELTE
Az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak új eredményei szerint a kutyák képesek felismerni a testüket, mint akadályt, amely képességet az embereknél az önreprezentáció egyik elemi megnyilvánulásának tartják.

A frissen publikált tanulmány szerint a kutyák megértik a testük és a környezet közötti összefüggést egy problémamegoldó feladat során. Az önreprezentáció nem más, mint mikor az alany képes az elméjében saját magáról is információt tárolni. Ennek az embereknél rendkívül komplex formája alakult ki, amit öntudatnak hívunk. Azonban az evolúció során nem humán fajoknál is megjelenhetett az önreprezentáció egy-egy olyan eleme, ami az adott élőlény esetében ökológiailag releváns, így segítheti a túlélésben.

„A kutyák remek alanyai az önreprezentáció állatvilágban való megjelenésének vizsgálatára, hiszen osztoznak velünk a komplex fizikai és szociális környezeten, így valószínűsíthetően náluk is megjelentek legalább bizonyos formái. A testtudat pedig ezek közül is az egyik legalapvetőbb lehet” – magyarázta Lenkei Rita PhD-hallgató, a tanulmány első szerzője.

A kutatók ezúttal egy olyan kísérletben vizsgálták a kutyákat, amelyet eddig csak gyerekeken és elefántokon végeztek el. Lényege, hogy például a kisgyereket ráállítják egy takaróra vagy szőnyegre, majd megkérik, hogy adja azt oda a tesztet végző kutatónak. Ahhoz, hogy a feladatot végrehajtsa, meg kell értenie, hogy mi a kapcsolat a saját teste és a szőnyeg között, vagyis először le kell róla szállnia és csak utána tudja átadni. A kísérletet most azonban a négylábú alanyokra kellett szabni, így a kutatók egy labdát kötöttek a szőnyeghez, hogy a kutyák rögtön megértsék a gazda kérését, hogy a tárgyat (szőnyegestül) kézbe kell adni.

„Az eredeti módszernél egy komplexebb vizsgálatot terveztünk, több kontrollt is beiktatva, hogy biztosak lehessünk abban, hogy a kutyák csak akkor jönnek le a szőnyegről, ha az tényleg szükséges. Az eredmények szerint már az első próbálkozásra gyorsabban és nagyobb eséllyel léptek le a szőnyegről, ha azt valóban megkívánta a feladat, míg például ha a labda a földhöz volt rögzítve, rajta maradtak a próbálkozás közben is” – mondta Pongrácz Péter, a tanulmány vezető kutatója.

A vizsgálat külön érdekessége, hogy a próba sikeres teljesítése kapcsolatba hozható az úgynevezett tükörteszttel, amiben az emberek mellett az elefántok is jól teljesítenek. Sőt egy korábbi kutatás során azt találták, hogy a testtudat gyerekeknél kortól függetlenül, de nagyjából két éves kor körül egyszerre jelenik meg a tükörben való felismerés képességével.

„Ismereteink szerint így a kutya az első faj, amely a tükörteszten nem, de a „test mint akadály” teszten sikeresen átment. Ez jól alátámasztja azt a felfogásunkat, miszerint az öntudattal kapcsolatba hozható képességek inkább egy többé-kevésbé összefüggő halmazként írhatók le, és nem mint egy oszthatatlan tulajdonságként” – tette hozzá Lenkei Rita.

Forrás: ttk.elte.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!