Szimpatika – Szép új világ

Újraolvasva tavalyi évkezdő írásomat, nem voltam túl optimista, kicsit sötétnek láttam a 2020-as évet, de a valóságot elképzelni sem tudtam.

Az egy évvel ezelőtti kívánságaim az oktatásra, az egészségre és a kultúrára nézve most extrém módon felerősödtek. Gyermekeink tanítása remélem, mielőbb visszatér a normál kerékvágásba, hiszen idén is van érettségizőnk, aki két hónapja már online tanul, és anyai aggodalommal kísérem ennek hatékonyságát (ebben a pillanatban is egy matekóra hallatszik a telefonjáról, miközben egy szál gatyában lófrál a konyhában és matat a hűtőszekrényben, amikor szólítják, megszólal, de egyébként éppen táplálkozik és zenét is hallgat párhuzamosan...).

Egyetemistáink is a nappaliban és a szobájukban töltik a tanévet, vagy éppen munka közben vannak jelen az előadásokon, nem is ismerik a szaktársaikat, tanáraikat, akikkel csak az online térben találkoztak eddig, és érthető módon elegük van az állítólagos „legszebb évek az egyetemi évek” valaha volt igazságából.

A kulturális élet képernyők és hangszórók mögé szorult helyzetéről drága férjem sokkal árnyaltabban tud beszámolni, én csak egyszerűen vágyom egy színházba, moziba, de leginkább egy éjszakába nyúló „küzdőteres” nagy koncertre mennék el újra. Az elmúlt év során teljesen elszoktunk a tömeg látványától és érzésétől, tartjuk a távolságot az emberektől, ritkán kerül idegen a személyes terünkbe, ennek sok esetben örülünk is, de azért jó lenne, ha lenne választási lehetőségünk, és biztonsággal találkozhatnánk egyszerre tíznél több emberrel is.

Az egészség kérdése erre az évre a kívánságlisták élére ugrott, mert bár tudtuk, de nem hittük el, hogy ennek a megborulása az egész életünket teljesen megváltoztatja akkor is, ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy közelről nem érint bennünket. Ha egy, csak mikroszkóppal látható vírus képes volt átalakítani egy világ működését, akkor jogosan merül föl a kérdés, hogy mi vár még ránk? Mire és meddig van az emberiségnek ráhatása? Mi az igazán súlyos katasztrófa? Átmeneti lehet ez a fennálló állapot, vagy végérvényesen megváltozik az életünk?

Ha van bennem némi vér a középkori boszorkányokból, akkor most élnék a leírott szó varázslatával és írnék néhány mondatot családunk egy 2021-es pillanatáról:

„...nyár van, gyönyörűen süt a nap, a frissen 18 éves Bence fiam indul a bátyjaival és a nővérével a várva várt fesztiválra, közösen töltenek egy hetet, megünnepelve a sikeres felvételit. Réka és Dávid a szupertáborból épp most küldött levelet, miszerint ez ismét a csúcsok csúcsa, Réka is nagyon jól van és fantasztikusan érzi magát. Édesanyámmal reggel beszéltem, épp a kertből jött, érik a sárgabarack, pont akkor lesz a legszebb, mikor visszaérünk Apával a tengerpartról, így kipihenve kezdhetem a lekvárfőzést. Évek óta először megyünk kettesben nyaralni, már minden az autóban van, csak anyósoméknál kell megállnunk útközben a Balatonnál egy kávéra és a búvárszemüvegekért, illetve a sütisdobozért, amit a Dédi küldött nekünk az útra. Ahogy az útleveleket keresem, a kezembe kerül néhány színes maszk, egy pillanatra megállok és hálát adok, hogy ez már a múlt...”