Az újonnan engedélyezett vakcinákkal felgyorsítható az oltások beadása

Az országos tisztifőorvos jelentős előrelépésnek nevezte az AstraZeneca és Szputnyik V vakcina magyarországi engedélyezését.

Müller Cecília úgy fogalmazott: fontos, hogy felgyorsítsák a védőoltások beadását, mert csak így lehet a jelenlegi, kedvezőbb hazai járványügyi helyzetet fenntartani. Az eddig érkezett oltóanyag nem elegendő mennyiség, hiszen az öt alkalommal érkezett Pfizer, és az egyszer érkezett Moderna vakcina 165 ezer ember oltását teszi lehetővé.

Eddig 134 554 embert oltottak be, közülük 4030-an már megkapták a második dózist is. A beoltottak aránya a teljes társadalomban azonban még nagyon alacsony, ezért minden óvintézkedést továbbra is „szigorúan és következetesen alkalmazni kell”.

A két új vakcinát csak azután adhatják be, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriuma minden gyártási tételt megvizsgált – jegyezte meg.
Az újonnan engedélyezett készítmények úgynevezett vektorvakcinák, vagyis az oltóanyagban ártalmatlanított, szaporodásra nem képes vírust használnak arra, hogy a tüskefehérje termelődéséért felelős „üzenetet” eljuttassa a szervezetbe, kiváltva így az immunválaszt.

Müller Cecília közölte azt is: egy információs alapcsomagot állítottak össze a háziorvosoknak, ebben minden – a védőoltásokkal kapcsolatos – ismeretet összefoglaltak. Erre azért van szükség, mert számítanak a háziorvosokra is a 89 éven felüliek oltásánál. Hozzátette: reméli, hogy minden háziorvos megkapta már legalább a védőoltás első dózisát.

Az országos tisztifőorvos bejelentette azt is, hogy NNK laboratóriumában sikerült a vírus angol mutációjánál sejttenyésztést végezni, ami azért jelentős előrelépés, mert ez segíthet a magyar vakcina fejlesztésében is.
A kutatások szerint a jelenlegi védőoltások hatásosak a vírusmutációkkal szemben.

Az oltási reakciókról szólva elmondta, ez eddigi tapasztalatok jók, komoly mellékhatásról nem érkezett bejelentés.

Forrás: koronavirus.gov.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!