Tízezrek életét menthetnénk meg a tiszta levegővel
Egy friss jelentés alapján évente 50 ezer európai életét menthetnénk meg, ha tartanánk a WHO által javasolt légtisztasági szintet. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a légszennyezés évente 7 millió embert öl meg világszerte, a városokban különösen súlyos a helyzet.
A WHO szakértői úgy véli, a finom szemcsék (PM2.5) esetében a koncentráció a levegőben nem haladhatja meg a 10 milligramm per köbméteres értéket. A nitrogén-oxidnál a határt 40 milligramm per köbméternél húzták meg.
Az új tanulmány alapján a fenti két szennyezőanyag Európában mintegy ezer városban okoz idő előtti haláleseteket. A számítások szerint a PM2.5 és a nitrogén-oxid biztonságos szintre történő korlátozásával több mint 51 ezer európait védhetnének meg évente, ha pedig a rekord alacsony koncentrációt is el tudnánk érni, éve 125 ezer ember menekülhetne meg. Mark Nieuwenhuijsen, a Barcelonai Globális Egészségügyi Intézet munkatársa úgy véli, a friss eredmények is igazolják, hogy sok város még ma sem tesz eleget a légszennyezés elleni harcban.
A kutatók a légszennyezési és halálozási adatokat kombinálva a legszennyezettebb városok rangsorát is felállították. Az adatok alapján a nitrogén-oxidot tekintve Madrid az egyik legveszélyesebb hely, a PM2.5-koncentráció pedig a Pó-völgyben, Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban okoz magas halálozást. Összességében a vizsgált városi lakosság 7 százaléka volt kitéve az ajánlottnál magasabb nitrogén-oxid, és 84 százaléka az előírtnál magasabb PM2.5-szintnek.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
- Üdv a hangok világában!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!