A koronavírusos eseteknél tovább tart a tüdőgyulladás
Ahelyett, hogy gyorsan, órákon belül megfertőzné a tüdő nagy területeit, ahogyan azt a baktériumok vagy vírusok, mint például az influenzavírus teszi, az új típusú koronavírus a tüdő számos kicsiny területén telepszik meg, „elrabolja” a tüdő saját immunsejtjeit és felhasználja őket a tüdőben való elterjedésre napokon vagy heteken keresztül – írták a Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban az amerikai Északnyugati Egyetem kutatói.
Lassan megszállva a tüdőt, a fertőzés károsodást hagy hátra, folyamatosan lázat, alacsony vérnyomást okoz, károsítja a vesét, az agyat, a szívet és a beteg más szerveit.
Részletes elemzésük alapján a kutatók azonosították a kritikus célpontokat az új koronavírus okozta tüdőgyulladás kezelésére és a károsodások enyhítésére. Ezek a célpontok az immunsejtek: a makrofágok és a T-sejtek. A makrofágokat, amelyek feladata általában a tüdő védelme, megfertőzheti az új koronavírus és így hozzájárulhatnak a fertőzés terjedéséhez a tüdőben.
A kutatók azt is kimutatták, hogy a Covid19 miatt lélegeztetőgépre került betegek körében a halálozás alacsonyabb, mint a hagyományos tüdőgyulladás esetében lélegeztetőgépre kerültek esetében.
„Célunk, hogy a Covid19-et egy súlyos betegség helyett enyhévé változtassuk, olyanná, mint egy súlyosabb nátha” – idézte az egyetem közleménye Scott Budingert, a tanulmány társszerzőjét. A Covid19 az influenzához hasonlóan ugyanis nem fog eltűnni – tette hozzá Ben Singer társszerző.
Ez az első olyan tanulmány, amelyben a kutatók szisztematikusan elemezték a koronavírusos betegek tüdejéből vett immunsejteket, és összehasonlították azokat más vírusok vagy baktériumok okozta tüdőgyulladásos betegek sejtjeivel.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egyre több férfi kér tanácsot szakembertől
- A gyulladásos bélbetegség a fiatalokat is veszélyezteti
- Legyen az ajándék felejthetetlen
- Hátizsákot fel!
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!