Búcsút inthetünk a szemüveg bepárásodásának
A szegedi Partiscum Csillagászati Egyesület megtalálta a megoldást, amivel búcsút inthetnek a látásukban korlátozottak a lencsék párásodásának, ugyanis megterveztek egy olyan kis apró hidat, ami a maszkra akasztva és az orrnyeregre helyezve meggátolja a kifújt levegő felfelé jutását.
„Én magam is szemüveges vagyok, így tapasztaltam, hogy milyen nehéz szemüveggel élni a járványhelyzetben. Ezért is kezdtem el azon gondolkozni, hogy milyen módszerrel lehetne a párásodást kivédeni. Mivel az egyesülettel jelenleg nem tudjuk az iskolákat járni a mobil planetáriummal, kellett valami, ami által a működésünk továbbra is biztosított. Így megterveztük ezt a párásodást gátló eszközt, 3D-nyomtatókat vásároltunk, és elkezdődött a gyártás” – magyarázta Illés Tibor, az egyesület elnöke, miközben a maszkjára helyezte a kis hidat.
„Először egy jóval nagyobb méretű keretet készítettünk, aztán továbbgondoltuk, és vékonyítottunk rajta, de teljes mértékben azzal sem voltunk elégedettek, ezért fejlesztettük ki ezt a kis méretű verziót, ami igen hatékonynak bizonyult” – tette hozzá. Kiderült, másfél óra alatt négy darab páramentesítő készül, a kereslet rá viszont egyre nagyobb, ezért a jelenlegi két darab nyomtató mellé újabb kettőt vásárolnak, hogy még többet tudjanak gyártani. Azt azonban egyelőre még nem lehet tudni, hogy az eszköz mikor válhat elérhetővé a nagyközönség számára is.
Forrás: medicalonline.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!