A beszédzavarral küzdőket segítheti egy új alkalmazás
Az AVAZ applikáció elsősorban azoknak készült, akik valamilyen betegség miatt súlyos beszédzavarral küzdenek – azaz nem, vagy csak korlátozottan képesek beszélni –, de a képi megjelenítés és a modern mobil eszközök használatával mégis képesek lehetnek gondolataik megosztására, hogy a tágabb világgal is könnyen megértessék magukat. A világszerte 15 nyelvre lefordított, eredetileg Indiában fejlesztett app magyar verziójának létrejöttét a kilencéves Vince családja kezdeményezte és fogja össze. Vince az ízületeit és izmait érintő nagyon ritka betegség, az úgynevezett AMC miatt nem tanult meg beszélni, ezért jelenleg is applikáción keresztül kommunikál.
Vince szülei az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar szakembereivel, többek között nyelvészekkel, pszichológusokkal és AAK szakértőkkel, valamint a Kis Hőseink Alapítvány közreműködésével dolgoznak az AVAZ magyar nyelvű változatának fejlesztésén. A munka révén Vince – és rajta kívül sok ezer kommunikációs nehézséggel küzdő gyermek és felnőtt, például autisták, cerebrális parézissel, központi idegrendszeri sérüléssel, afáziával és egyéb beszédképtelenséget okozó nehézséggel élők – könnyen az egyéni igények szerint alakítható, magyar mondatok alkotására alkalmas eszközt kapnak a mindennapi kommunikációhoz.
„Nemzetközi szakirodalmi adatok szerint körülbelül a népesség 0,5 százalékának életminőségét javíthatja nagyban a vizualitáson alapuló, úgynevezett alternatív és augmentatív kommunikáció (AAK) lehetősége, ami Magyarországon több ezer főt jelenthet. Ezt a módszert alkalmazza az AVAZ is, amely itthon hiánypótló: jelenleg ez az egyetlen olyan applikáció, amelyben az írott kommunikáció képi megsegítéssel és predikcióval együtt érhető el magyar nyelven. Egyaránt segítséget jelenthet például a komplex kommunikációs igényű gyermekek olvasni tanulása során, de a beállítások módosításával felnőttek számára is használható, amikor például Parkinson-kór vagy stroke esetén van szükség kommunikációs támogatásra” – mondta el Miksztai-Réthey Brigitta, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar tanársegédje, aki szakértőként vesz részt az app magyarításában.
Forrás: elte.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!