Mi történik a gyerekekkel, ha mindkét szülő megbetegszik?

Szerző: Szimpatika
Érdemes előre elgondolkodni minden szülőnek, ki(k)re tudná bízni a gyereket, ha komolyabban megbetegszik.

Abban a rendkívül ritka esetben, ha mindkét szülőnél egyszerre jelentkeznek olyan súlyos tünetek, hogy emiatt kórházba kerülnek (vagy a gyermekét egyedül nevelő szülővel történik ez), a gyerekek elhelyezésének megszervezésében a következőkre érdemes figyelni:

Mivel mindkét szülő beteg, feltételeznünk kell, hogy a gyerekek is nagy eséllyel fertőzöttek, akkor is, ha nincs semmilyen tünetük.

Amikor az elhelyezésükhöz rokonoktól, ismerősöktől kérünk segítséget, gondoljunk arra, hogy a gyerekek hordozhatják, terjeszthetik a koronavírust. Ezért lehetőleg ne idős vagy kockázati csoportba tartozó krónikus beteg ismerőseinket kérjük meg erre. A legjobb választás az lehet, aki már igazoltan átesett a betegségen, és szerológiai teszt bizonyítja, hogy védett az ellen, hogy újra elkapja. Ők most még kevesen vannak, de várhatóan nőni fog a számuk.

A fertőzöttekkel való együttélés higiéniai szabályainak betartása csökkenti a vírus terjedésének lehetőségét, de vegyük figyelembe, hogy a gyerekeknek ez különösen nehéz, ezért a krónikus beteg rokonaink, ismerőseink számára bizony kockázatot jelentenek.

A koronavírus fertőzéssel kórházba kerülteket – érthető okokból – nem szabad látogatni. Ez alól a szülő sem kivétel. Ha a gyerekek elég idősek hozzá, hogy megértsék, mit jelent ez, érdemes erről beszélni velük.

Abban a ritka esetben, ha a mindkét szülő hirtelen olyan súlyos állapotba kerül, hogy kórházi kezelést igényel, és nem tudták megoldani a gyerekek elhelyezését ezalatt, a szülőkért érkező mentő nyilván nem fogja a gyerekeket az üres lakásban egyedül hagyni. Ha a gyermeknél fertőzés gyanúja merül fel, akkor őt Covid19-ellátásra kijelölt gyermekellátó kórházba szállítja a mentő. Ha a vírusra negatívnak bizonyul, átmeneti elhelyezéséről a gyermekvédelem fog gondoskodni. 

Ha a szülő(k) kerül(nek) kórházba, akkor elsősorban ők maguk gondoskodhatnak arról, hogy a gyereküket rokonoknál, barátoknál, ismerősöknél helyezzék el. Ennek hivatalos formája a családbafogadás: a gyámhatóságnál kell kérelmezni, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a szülő egészségi állapota miatt a gyermeket más, általa megnevezett család átmenetileg befogadja, gondozza és nevelje. Ha a családbafogadás nem járható út – például azért, mert nincs olyan rokon, ismerős, aki gondoskodna a gyerekről – a gyámhatóság ideiglenes hatállyal elhelyezi a gyereket.

Forrás: koronavirus-kisokos.eu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!