Elhomályosul a világ

Szerző: Zimre Zsuzsa
Belenéz a tükörbe. Nem magát látja, hanem egy fekete foltot, ott ahol az arca van. Ijesztő dolog. Jelenleg 124 millió idős ember küzd a betegséggel, mely jelenleg nem gyógyítható, csak karbantartható.
Veszélyes üzem
Ez az időskori makuladegeneráció, mely főként a 70 év felettiek életét nehezíti meg, de akár 40 éves korban is kialakulhat.

A sárgafolt- megbetegedésben a páciens pont azt nem látja, amit kéne. A központi látás romlik, és később teljes vaksághoz vezethet. Felmérések szerint Kanadában 25 év alatt meg fog kétszereződni a betegek száma.

Egy hosszú távú kutatásban most azt vizsgálják, hogy C- és A-vitamin, valamint cink és réz adása hogyan befolyásolja a betegséget. A tapasztalok szerint ez a „koktél" 25 százalékkal csökkentette a betegség kialakulásának esélyét, és 19 százalékkal csökkentette a teljes látásvesztés esélyét a közepes stádiumú betegeknél.

Az omega-3 zsírsavak szintén jelentős szerepet játszhatnak a megelőzésben. A korai és a késői stádiumban 38 százalékkal csökkent a teljes vakság esélye, azoknál akik hetente legalább 2-3 alkalommal fogyasztottak halat.

Legújabban a lutein és a zeaxanthin került a vizsgálatok előterébe, mely a szem számára káros kék hullámokat szűrik ki. Lutein található a leveles zöldségekben, mint a spenótban, vagy a kelkáposztában. Zeaxanthin pedig a narancsban, a kukoricában, a nektarinban.

A természetgyógyászatban leginkább a fekete áfonyát és a ginko bilobát ajánlják a betegség megelőzésére.

A kutatók egy része úgy véli, az alacsony glikémás diéta is segíthet a problémán. Az elmélet szerint a magas glikémiájú ételek, mint a fehér kenyér és a cukros italok hirtelen növelik a vércukorszintet, mely rongálja a retinasejteket. Ennek ellenére nem ajánlott a hús hússal fogyasztása, legalábbis nem a vörös húsoké. A vizsgálatok szerint a vörös húsok nagymértékű fogyasztása ( 10 adag/hét) 50 százalékkal növelte a betegség kialakulásának esélyét, míg a csirkehús ( 3,5 adag/hét) csökkentette azt.

Szemcseppek és társaik

A vörös, száraz és fáradt szemekre gyakran ajánlanak olyan szemcseppet, mely megszünteti a szem vörösödését. Ezek azonban csak a véredényeket húzzák össze, és ezáltal hatnak. A túlzott használat azonban kiszárítja a szemet. Érdemes kamillás szemöblögetőt használni helyettük. Ha a tünetek nem múlnak, akkor mindenképp ajánlott felkeresni egy szemészt, mert a háttérben súlyosabb betegségek is állhatnak.



Hályogok

A hályogok kialakulhatnak a korral, betegséggel, vagy sérülés által. Ahogy a szem lencséje merevebbé válik, kevésbé lesz átlárszó, a szemlencse elfátyolosodik és sárgás barnává válhat. Ezáltal a fókuszálás nehezebb lesz, érzékenyebbé válik a szem, és az éjszakai látás erősen csökken.

A korfüggő hályogok már 40-50 éves korban elkezdhetnek kialakulni, de 60 éves korig nem okoznak látható tünetet.

Mi okozhat hályogot:

- orvosi kezelésre szoruló állapot( cukorbetegség, magas vérnyomás, genetikus okok)

- orvosi kezelések( röntgensugár, sugárkezelés, hosszú távú szteroid használat)

- életmód ( túlzott alkoholfogyasztás, túlsúly, dohányzás, napfény)

A nap hatásai

A nap nagynak tűnhet, de az ultraibolya fénye hozzájárul hályogokhoz, és a kék hullámhosszai károsíthatják a szemet. Bár a kutatások még nem fejeződtek be, abban mindenki egyet ért, hogy a szemet védeni kell a naptól. A világos színű szem kevesebb pigmentet tartalmaz, melyek elnyelik a káros sugarakat. Szintén érdemes figyelni arra, hogy egyes gyógyszerek érzékenyebbé teszik a szemet, mint bizonyos antibiotikumok, vízhajtók, és vérnyomás csökkentők. A számítógép hosszas nézése szintén árt a szemnek, és a túl erős neonok sem tesznek jót.

Mit lehet tenni?

A kalap és a napszemüveg nem csak napsütéses időben ajánlott. Világos szeműek olyan napszemüveget keressenek, mely a számukra extrán káros kék hullámokat is kiszűri.

Hóban pedig mindenképp oda kell figyelni az extra szemvédelemre, mert a hó fehér színe miatt visszatükrözi a napsugarakat. Ezért ajánlott az olyan síszemüveg, mely kiszűri a napsugarakat, és nem utolsó sorban baleset esetén is védi a szemet.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!