Ahol nem karácsonyi ajándékra vágynak
Ez az év mindenki számára sok nehézséggel járt, és ugyan az ünnepek előtt és alatt sokan jótékonykodnak, abba azonban már nem igazán merünk belegondolni, hogy milyen mindennapi nehézségekkel kell megküzdenie azoknak az óvodás gyerekeknek, akiknek az a legnagyobb vágyuk, hogy ne kelljen a téli reggeleken fázva és éhesen indulniuk az óvodába.
Az Örökbe fogadok egy ovit! mozgalmat Barát Hella indította azért, hogy bárki segíthessen akár élelmiszerrel, akár tárgyi adományokkal azoknak a kicsiknek, akiknek nem adatott meg, hogy olyan szerencsés körülmények között élhessenek, ahol magától értetődő: van mit felvenni a legnagyobb hidegben is, és minden nap lesz vacsora az asztalon. Biztosak lehetünk abban, hogy a hátrányos helyzetű óvodáknak eljuttatott adományok a lehető legjobb helyre kerülnek. Mi is örökbe fogadtunk egy ovit, és miután meglátogattuk a gyerekeket, elhatároztuk, hogy igyekszünk felhívni a figyelmet erre a fontos kezdeményezésre, hogy a karácsonyi csoda egész évben kitartson…
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egyre több férfi kér tanácsot szakembertől
- A gyulladásos bélbetegség a fiatalokat is veszélyezteti
- Legyen az ajándék felejthetetlen
- Hátizsákot fel!
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!