Robotkutyát küldhetnek a Marsra
A NASA/JPL-Caltech az Amerikai Geofizikai Egyesület éves ülésén mutatta be marskutyáját. A szakértők úgy vélik, hogy az ellenálló és mozgékony robot komoly segítséget jelenthet a nehezen járható marsi üregek és barlangok feltérképezésében. A modellel jelenleg is folynak a tesztelések.
Hagyományosan a marsjárókat egyenes terepre tervezik, sok, tudományos szempontból izgalmas régió ugyanakkor nehezen megközelíthető. A robotkutya alkalmas lehet az ilyen területek vizsgálatára, és komoly érv mellette, hogy a többszöri felborulás sem okoz neki gondot. A korábbi marsjárókhoz képest jóval könnyebb szerkezet a teszteken 5 kilométert tett meg óránként, összehasonlításképp: a jelenleg is üzemelő Curiosity 0,14 kilométer per órás sebességgel járja a vörös bolygó terepét.
A Marson a felszín alatti járatok kulcsfontosságúak lehetnek az emberek számára, hiszen természetes védelmet adhatnak a veszélyes sugárzással, hideggel és viharokkal szemben. A barlangokban az élet egykori nyomai is jelen lehetnek, tanulmányozásuk így sok kutatót foglalkoztat. A Boston Dynamics robotjából kifejlesztett Au-Spot egy nap komoly segítséget jelenthet az ilyen vizsgálatokban.
A robotkutya LIDAR (lézer alapú távérzékelés) segítségével térképezi fel környezetét három dimenzióban. A marskutya mesterséges intelligenciával tanulja meg, hogy mely struktúrákat kerülje el, illetve mely objektumok lehetnek érdekesek a szakértőknek.
Fotó: Nasa/JPL-Caltech
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!