Van remény a Nagy-korallzátony számára
„Nagyon izgatott vagyok” – mondta Peter Harrison, az ausztrál Southern Cross Egyetem tengerökológiai kutatóintézetének igazgatója. A szakember vezetésével fejlesztették ki azt a korall-lárvabetelepítési technikát, amelynek első lépéseként a korallpolipoktól származó, nagy mennyiségű spermiumot és ivarsejtet gyűjtenek be minden évben a zátony térségében.
A speciális környezetben nagyjából egy hétig nevelt lárvákat a Nagy-korallzátony fehéredés sújtotta területeire telepítik be. Harrison csapata először 2016-ban ültetett át lárvákat a Heron-sziget környékére, ahol mostanra több mint hatvan virágállat áll készen arra, hogy a program első reprodukcióképes populációjává válva jövőre szaporodni kezdjen. „Ez bizonyítja, hogy a lárvabetelepítési technika pontosan úgy működik, ahogy azt megjósoltuk és csupán néhány év alatt képesek vagyunk mikroszkopikus lárvákból méretes korallokat növeszteni” – mondta a szakember, miután 2020. december elején ellátogatott a területre.
A betelepített korallok átmérője változó – néhányuk csak pár centiméteres, de akad köztük tányér méretű is –, mindegyik egészséges, annak ellenére, hogy a Heron-sziget környékét korallfehéredés sújtotta márciusban. A kutatók szerint a márciusi volt az eddigi legkiterjedtebb, és öt éven belül a harmadik korallfehéredés a zátony térségében.
A korallok nagyon érzékenyek a körülöttük lévő víz hőmérsékletének változására. Amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a korallokban élő, színüket adó és a tápanyagaik előállításában kulcsszerepet játszó algák kilökődnek és csak a fehéres színű mészváz marad utánuk. Ez a jelenség a korallfehéredés. Amennyiben a kifehéredés hosszú ideig fennáll, a korallok éhen halhatnak, ha viszont néhány héten belül visszaépülnek a szöveteikbe az algák, akkor általában felépülnek.
A James Cook Egyetem közelmúltbeli tanulmánya szerint a Nagy-korallzátony virágállatainak több mint fele odaveszett az elmúlt három évtizedben és a szakemberek egyre jobban aggódnak amiatt, hogy a koralltelep egyre kevésbé tud regenerálódni a tömeges korallfehéredések után.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy vérvizsgálat kimutat több mint 50 ráktípust
- Ki a kíváncsibb?
- Ezekkel az esti szokásokkal nem teszünk jót a bőrünknek
- Környezetvédelmi világnap – a nap, ami cselekvésre buzdít
- Sokan ismerik, de kevesen vallják be maguknak: párkapcsolati szorongás
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!