Szimpatika – Új felfedezés segíthet megmenteni a gepárdokat

E konfliktusok egyik szereplője a gepárd, ám a nemrégiben felfedezett szociális és kommunikációs hálózatuk segíthet feloldani a konfliktust, és ezzel javíthat a faj túlélési esélyein.

Egyes fák és sziklák a gepárd számára amolyan „nagymacska-bár” jelleggel bírnak, itt találkoznak az állatok egymással, jelet hagynak a hímek a többi hímnek, illetve a párválasztásban is fontos szerep jut e helyszíneknek. Voltaképp kommunikációs központoknak tekinthetőek ezek a helyszínek, s a kutatásból úgy tűnik, a gepárdok megmentésében is nagy szerep hárulhat rájuk. A kutatás megmutatta, mennyire fontos megérteni egy-egy vadállat viselkedését, még mielőtt a védelmére hozott intézkedésekről döntenének.

Az 1980-as évektől fogva, Tim Caro viselkedésökológusnak köszönhetően tudjuk, a gepárdoknak igen különös szociális rendszerük van: a magányosan élő nőstények hatalmas terület urai, s ezek körbefogják az egyes hímek által birtokolt kisebb területeket. A hímek közti vetélkedés a saját területeikért igen heves, gyakran szövetséget kötnek más, nem rokon hímmel, hogy közösen védjék meg a territóriumot. Néhány, saját területtel nem rendelkező, kóborló hím is járja a környéket, s igyekszik elorozni valamely másik hímtől annak a saját territóriumát. Ismert volt már ekkor az is, hogy a jelzéseiket, szagjeleiket a hímek egyes fák vagy sziklák oldalában hagyják.

A mostani német kutatást vezető Jörg Melzheimer kiderítette, hogy ezeknek a helyszíneknek speciális szerepük lehet a gepárdok életében. Kutatótársaival 2007-2018 között Namíbiában 106 felnőtt gepárdra szereltek fel jeladós nyakörvet, olyan területen, ahol rengeteg szarvasmarhatartó gazdaság is volt, s megfigyelték az állatok mozgását, szokásait. Az így kapott adatokból kiderült, hogy a territoriális hímek az idejük kb. felét az említett fáknál, szikláknál töltötték el, s rendszeresen megjelölték azokat a vizeletükkel. A territórium nélküli, kóborló hímek is rendszeresen felkeresték e helyszíneket, ők azonban csak szimatoltak, saját jelüket nem hagyták ott. A nőstények is elnéztek időről időre a „nagymacska-bárokba” és akkor hagytak szagjeleket, ha épp termékenyek voltak.

A legtöbb ilyen helyszín valamely hím territóriumának közepén volt, és „olyan volt, mint egy népszerű bár, ahol a gepárdnak nagyobb esélye van párt találni” – tette hozzá Melzheimer. A helyszínek időben állandóak maradtak, még akkor is, ha új tulajdonosa lett egy területnek, ugyanazt a fát vagy sziklát használták tovább. Ennek pedig a faj megőrzése szempontjából hatalmas jelentősége van.

1975-ben még 14 ezer gepárd élt vadon, mára megfeleződött a számuk, s más nagymacskákhoz hasonlóan még szomorúbb jövő elé néznek, az ázsiai alfajnak már csak egy maréknyi egyede él. A gepárdok legtöbbje a védett területeken, nemzeti parkokon kívül él, olyan régiókban, ahol a háziállattartás a fő megélhetése a lakosságnak, így az emberrel folyamatos a konfliktus. Bár a gepárd nem tekinthető a háziállatok fő ragadozójának, időnként lecsap egy-egy borjúra, különösen akkor, ha nem talál egyet se saját zsákmányállatából, mint a gazella, impala, antilop vagy varacskos disznó. Namíbiában (és másutt is) a farmerek „elővigyázatosságból” ölik meg a gepárdokat, esetleg a már megesett támadás megtorlásaként, vagy azért, mert a vadállatokat (emberi vadászzsákmányt) irtja a gepárd. Ez tekinthető a fajra nézve jelenleg a legnagyobb veszélynek.

Melzheimer 35 olyan farmerrel vette fel a kapcsolatot, akiknek már fogta el háziállatát gepárd, és a támadások jól dokumentáltak voltak. Kiderült, hogy ezekből hat legelőjének területén van a gepárdok egy-egy kommunikációs pontja. Melzheimer rábeszélte ezt a hat érintett farmert, hogy egyszerűen ne terelje az kisborjús csordáit e „macska-bárok” közelébe, és láss csodát: 86 százalékkal csökkent a támadások száma!

Melzheimerék felfedezése alapján nem problémás gepárdok, hanem problémás helyszínek vannak, s a kutatást követően Namíbia érintett területén a farmerek sorra alkalmazzák már a most feltárt és bevált stratégiát.

Mivel minden macskaféle másképp viselkedik, ez a módszer ugyan csupán a gepárdok életét mentheti meg, viszont arra felhívja a figyelmet, hogy muszáj részletesen megismerni és megérteni az állatok viselkedésének okát ahhoz, hogy a megóvásukról helyesen tudjunk dönteni.

Forrás: ng.hu