Óvatosan az ünnepi készülődéssel!

2020. 12. 05.
Szerző: MTI
Biztonságos, a koronavírus-járvány elleni küzdelmet támogató ünnepi készülődésre kéri a budapestieket a főpolgármester.

Karácsony Gergely az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: „Arra kérek mindenkit, hogy továbbra is kerüljék azokat a helyzeteket, amelyek a járvány továbbterjedését segíthetik. Gondoskodjanak időben a karácsonyi ajándékok megvásárlásáról.”

A főpolgármester arra is felhívja a figyelmet, hogy érdemes olyan időben vásárolni, amikor nincs tömeg a boltokban, vagy inkább az online vásárlást választani. Továbbá érdemes azokat a kisebb boltokat keresni, ahol kisebb a tömeg, és amelyek egyébként is nehéz helyzetbe kerültek a járvány ideje alatt, így a helyi, budapesti vállalkozásokat is tudjuk támogatni.

Az egész évet meghatározó koronavírus-járvány most is tombol Magyarországon. Ezért az adventi időszak, a várakozás időszaka is nagyon más idén, mint ahogy azt megszokhattuk. Bár Budapesten - köszönhetően a budapestiek fegyelmezettségének és az időben meghozott fővárosi intézkedéseknek - most úgy tűnik, mintha jobb lenne a helyzet, „semmi okunk hátradőlni” – figyelmeztet.

A pandémia  a sok családi ünnep és a húsvét után a karácsonyi készülődéssel és magával az ünneppel kapcsolatos terveinket is felülírja, és karácsonyig nem számíthatunk arra, hogy a veszély érdemben csökkenni fog – tette hozzá. Ebben a helyzet fontos, hogy hallgassunk a szakértőkre és remélem, hogy a kormány is így tesz majd.

Érdemes az ajándékvásárlással inkább élményt vásárolni a szeretteinknek, amit a járványhelyzet elmúlása után közösen élhetünk át. Például a fővárosi színházak, mozik, gyógyfürdők, az állatkert és még sokan mások számos kedvezményt és ajándékutalványt kínálnak, melyek nemcsak jó és hasznos ajándékok, hanem a vásárlással az intézmények jövőjét is támogatjuk – sorolja.

„A budapestiek eddig is nagyon fegyelmezetten viselkedtek a járvány során, és tudom, hogy az ünnepek közeledtével egyre nehezebb megfelelni ezeknek a szabályoknak, de ha kitartunk, akkor le fogjuk győzni a járványt, és akkor jövőre is lesz kivel közösen ünnepelni.”

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!