A félrenyelés megelőzése gyermekeknél
Legtöbbször játék, szaladgálás közben történik meg a baj, ha eközben a gyermek eszik, rágógumizik vagy cukorkát szopogat. Ezért gyermekeknek játszás, szaladgálás közben soha ne adjunk ennivalót! Mindemellett az apró magvakat, ételdarabkákat – pl. mogyorót, kiflivéget vagy más rágcsálnivalókat – a kisgyermekek könnyen beszippanthatják, akárcsak az apróbb játékokat, alkatrészeket. Utóbbiakra a gyártók rá is írják, hogy három éves kor alatt fulladásveszély miatt nem javasoltak. Ugyanez a körültekintés szükséges a darabos ételek esetén is, ezért magvakat, rágcsálnivalót se adjunk három év alatti kisgyermekeknek! Három éves kor fölött is csak nyugodt körülmények között, ülve, felnőtt felügyelete mellett nassoljanak, étkezzenek a kisgyermekek!
Az ilyen balesetek, tragédiák többsége elkerülhető lenne a helyes előrelátással, neveléssel, családi példamutatással. A megelőzés mellett az is nagyon fontos, hogy ha mégis megtörténik a baj, akkor a szülő, illetve a helyszínen tartózkodó felnőtt megfelelő elsősegélynyújtásban részesítse a gyermeket.
Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet a Nemzeti Gyermek és Ifjúságbiztonsági Akcióterv keretében ebben az évben „Gyermeknaptól-Gyermeknapig” néven egyéves otthonbiztonsági, balesetmegelőzési programot kezdeményez. A program célja a figyelemfelhívás és a gyermekbiztonság előtérbe helyezése, ezáltal pedig a gyermekbalesetek megelőzése.
Forrás: ANTSZ
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Már az ókori görögök is megemlékeztek az édesanyákról
- Így szelídítsük meg a digitális világot!
- Balogh Edina: „Fontos, hogy az ember önmagában is számítson”
- Minden 5. gyereket érintheti az online bántalmazás
- Két front között
- A szaglásterápia segíthet depressziós betegeken
- Hangyák védhetnek meg a kullancsoktól
- A core izmok erősítése csak mítosz?
- Kisebb fájdalom, gyorsabb felépülés - ilyen az egynapos sebészet
- A cukorbetegség egyik gyakori szövődménye, amiről csak kevesen tudnak
- Egyre gyakrabban okoz megbetegedést egy parazita
- Ezektől a növényektől tartsuk távol gyermekünket és házikedvencünket!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!