Tavaszi bezsongás

– Szép kis tavasz lett, nem igaz? – szólalt is meg, és belemosolygott csak úgy, a levegőbe. 
– Nocsak, nocsak, azért vigyázzunk, mert odakint csípős még az idő – felelte Jóska bácsi. 
– De innen bentről igazi élvezet napozni! – szólalt meg Katika, és kigombolta a kardigánját, hadd érje még jobban a napfény. 
– Úgy ülünk itt, mint egy előkelő nyári pihenőhelyen – dünnyögte Mártika.

Ezután mind elhallgattak, és lecsukott szemmel, mosolyogva élvezték a napsugarat. A nagy csendből hirtelen feltört egy fura kis hang, egy zümmögés, aztán egy koppanás. Aztán megint csend, és újra a zümmögés. 
– Nahát – kacagott fel dr. Shüleky Ferdinánd. – Egy méhecske! Betévedt szegény, és nem találja a kiutat az üvegfalon.



Jóska bácsi felállt, hogy jobban lásson, de nem a méhecskét vizslatta a szeme, hanem Shülekyt. Gyanús volt neki, hogy ilyen vigyorgós lett. Minek örül ez egyfolytában? Aztán hirtelen rávetette a tekintetét Mártikára, ő vajon hogy reagál a könnyed kacajokra, rávillantja-e a szemét a professzorra, együtt mosolyog-e vele. De nem. Mártika bölcsen és méltóságteljesen üldögélt mint egy istennő, és semmi pénzért nem nézett volna a nevetgélő Shülekyre, és pláne nem Jóskára. Csak mosolygott, mosolygott, hiszen napfény van és tavasz, ahogy ezt az előbb megállapították. 

– Jaj! – szisszent fel Katika, és fel is pattant a helyéről. – Az allergiám! 
Erre már trillázva nevetett Shüleky prof., még a hasát is fogta közben, és megnyugtatta Katikát, hogy az üvegfalon át nem hat a napfény káros ereje, nem veszélyes az allergiájára. 
– Nem a napallergiámról beszélek, ember! – 
kiáltotta Katika. – Hanem a méhekről, darazsakról, pókokról, szúnyogokról, böglyökről! Mind­egyik csípésére allergiás vagyok! Ha megcsíp egy ilyen izé, meg is halok!

A nagy sikoltozásra előkerült Lilla nővér. 
– Nővérke! Nővérke! Mi lesz, ha megcsíp az a méh? 
– Milyen méh? – kérdezte Lilla nővér. 
– Az, ott! – hadonászott Katika az üvegfal irányába. – Az előbb még ott zümmögött. 
– Ó, szegényke – felelte Lilla nővér. – Biztosan besodorta a szél, amikor kitártuk az ajtót. Nem szabad félni, nem bánt az senkit, aki őt nem bántja. 
– Nem? – hisztériázott Katika. – Biztos ebben? Honnan tudja? Szelídített méhek ezek?

De ekkor hopp, Shüleky professzor egy szökellő mozdulattal az ablakhoz ugrott, nagyot kanyarintott a kalapjával, majd kitárta az ajtót, kilibbentette a kalapjából a méhet, majd fülig érő szájjal visszatért az őt csodáló tömegbe. Igaz, csak ketten csodálták, egyikük Mártika, aki azóta megint lehunyta a szemét, és Lilla nővér.



– Shüleky bácsi, meg ne húzza a hátát, óvatosan ugrándozzon! – mondta a nővér.
– Bakkecske – morogta Jóska bácsi, és gyorsan Mártikára pislantott, nevet-e a találó megjegyzésen. De Mártika nem nevetett, csak mosolygott továbbra is szótlanul és csukott szemmel, mint egy szépséges szobor. 
– Ha esetleg megcsípné egy méh – intézte szavait Lilla nővér Katikához – azonnal siessen egy rendelőbe, és kérjen gyógyszert. Nagyon kevés ember allergiás a méhcsípésre, de aki igen, az komoly veszélybe kerülhet. Katika honnan tudja, hogy allergiás?
– Hát onnan, hogy egyszer megcsíptek, és nagyon fájt! – hüppögött Katika. Olyan lett, mint egy kislány, pedig túl volt már a virágkorán.

Lilla nővér türelmesen elmagyarázta, hogy az allergiát arról lehet felismerni, hogy az egész testet belepik a nagy piros foltok, nem csak ott, ahol megcsípte a rovar. Minél hamarabb orvoshoz kell menni, és ellenszert kérni, mert még fulladás is lehet belőle. 
– Rémes! – sikoltott fel Katika. 
– Azért ne kiáltsuk már ki vérengző szörnyetegnek a méhecskéket! – mondta Shüleky professzor. – Tudták, hogy méhek nélkül elpusztulna a világ? Négy éven belül kihalnának az emberek, hisz a növények és gyümölcsök hetven százalékát a méhek biztosítják. Ha ők nem poroznák be a növényeket, kipusztulnának. Aztán a növényevő állatok is éhen halnának, és az ember is. Mit számít ehhez képest egy kis méhcsípés? 
– Valóban? Ez nagyon izgalmas! – csillant fel végre Mártika szeme.
És hálás tekintettel nézett Shülekyre, aki ezt a csodát is megosztotta vele. És közben arra gondolt, hogy ha ez a bosszantó Jóska nem volna itt, most megsúgná Shülekynek, hogy van itthon isteni repceméze és kalácskája, szívesen megkínálná a professzort egy falatkával. 
– Mártika! – szólalt meg bátortalanul Jóska bácsi. – Ha érdekli, van ám nekem otthon akác­mézem, szívesen áthívnám egy teára.