Kutatás

Vége a világnak. Semmi sem igaz, amiben eddig hittünk

Elvileg semmi sem mozoghat gyorsabban, mint a fény, de a CERN kutatói szerint erre mégis képesek lehetnek a neutrínók, amelyek egy mérés során átlépték a másodpercenkénti 299 792 kilométeres sebességet.

A titokzatos pandamacik

Fogságban tartott pandákkal végzett kutatások kiderítették, hogy az állatok által kiadott hangok is jelzik gazdájuk nemét, korát és reproduktív státusát.

Az ember klónozása

Amikor a ‘90-es években az első “másolt”, vagyis klónozott élőlény, egy birka megszületett, viták kereszttüzébe került a kérdés: meddig mehet el, mit engedhet meg magának a tudomány. Lehetséges lesz az ember klónozása?

Elhízott szívvel nagyobb az infarktus kockázata

Régóta és általánosan ismert tény, hogy a sörhas, a zsíros pocak a szívroham egyik kockázati tényezője, de japán kutatók új vizsgálata szerint a szívet burkoló hártya elzsírosodása is az infarktus veszélyére utal.

A fehér fény káros az egészségre

A fehér fényű izzók jóval erősebben fékezik a szervezet létfontosságú melatonintermelését, mint a sárgásan világítók - erre jutottak egy nemzetközi tanulmány szerzői.

Homoszexuális állatok

A monogám madarak azonos nemű párjai éppoly szorosan kötődnek és hűségesek egymáshoz, mint az eltérő neműek - derült ki egy zebrapintyeket vizsgáló kutatásból.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!