Szerelmespárok kerestetnek – indul az első Durex Kísérlet
A Durex, a világ vezető óvszergyártója elindította az első nemzetközi Durex Kísérletet. 2013. június 3-tól párok milliói jelentkezhetnek 30 országból* a kísérletre, melynek során felfedezhetnek egy izgalmasabb szexuális életet és megoszthatják az eredményeket az egész világgal. A Durex a kísérletek első szakaszát a mai napon indította útjára, melynek során a részt vevő országokból olyan Durex Szeretők jelentkezését várja, akik szívesen részt vesznek ebben a vidám és egyedülálló szex-kísérletben. Ez egy különleges lehetőség arra, hogy felfedezzék szenvedélyüket, megtudják, mivel tehetik élvezetesebbé szexuális életüket és azt, hogy mit is jelent számukra a jó szex.
A Durex Szeretők négy héten keresztül tesztelnek majd különböző szexuális helyzeteket egészen új, felvillanyozó megközelítésben. A párok kipróbálnak mindent, a hosszabb előjátéktól kezdve a szexi, intim szójátékokon át a szerepcseréig, melyek segítségével több kalandot visznek a szexuális életükbe. A kiválasztott Szeretők a kísérlet indulására a szerelmesek városába, Velencébe utaznak, ahol egy romantikus, kényeztető és kalandos hetet töltenek el, miközben betekintést nyernek a Durex Kísérlet részleteibe.
A Durex a magyarországi Durex Szeretők jelentkezését a www.durexperiment.com weboldalon várják!
*A Durex Kísérletben részt vevő országok:
Ausztrália, Brazília, Bulgária, Cseh Köztársaság, Dél-afrikai Köztársaság, Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Hong-Kong, India, Izrael, Kanada, Kína, Kolumbia, Libanon, Lengyelország, Magyarország, Malajzia, Peru, Portugália, Románia, Szerbia, Szingapúr, Skandinávia, Spanyolország, Tajvan, Thaiföld, Törökország, Oroszország, Venezuela
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!