A parlagfű már készül az allergiaszezonra – hogyan védekezzünk ellene?
2011. 06. 18.
A parlagfű rendkívül igénytelen, és agresszíven terjedő növény, részint ebből is fakad, hogy az irtása évről évre jelentős gondot okoz – magyarázza dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont allergológus főorvosa. A növények csírázása áprilisban már tömegesen zajlik, május végén hazánk egyes térségeiben már 5-10 cm-es parlagfüvekkel is találkozhatunk.
A parlagfűből a nyári virágzás idején a levegőbe jutó virágporszemek hatalmas utat képesek a szél szárnyán megtenni, akár 100 km távolságra is eljutnak. A növényt tehát még a virágzása előtt kell elpusztítani, hogy ne szórhasson virágport, és ne érlelhessen termést. Ennek érdekében a leghatásosabb módszer a gyomlálás. Ügyeljünk rá, hogy a munkálatokat kesztyűben végezzük, a parlagfű irtását pedig semmiképp ne bízzuk gyerekekre, mert esetükben az erős pollenkoncentráció kiválthatja a lappangó allergiát. Az allergiás betegség korra való tekintet nélkül, bármely életszakaszban kialakulhat. Akinél az előző szezonban tüsszögés, orrdugulás, orrfolyás szemviszketés tünetei jelentkeztek, javasolt az allergia vizsgálat elvégzése.
A parlagfű allergia kellemetlen tünetei ugyanis megelőzhetőek, de legalábbis enyhíthetőek, ha már a pollenszezon előtt felkészülünk kezelésükre. Az allergia kezeléséhez javasolt szakorvos tanácsát kérni. A recept nélkül kapható készítményeket is már kivizsgált, beállított terápia esetén kell alkalmazni, nem célszerű diagnózis nélkül kísérletezni. Panaszok esetén a vizsgálat elvégeztetése azért is fontos, mivel a nem megfelelően kezelt allergiás betegnél újabb allergiák jelentkezhetnek, vagy súlyosabb szövődmény, asztma alakulhat ki. A már hosszabb ideje allergiás beteg számára is javasolt a szakorvost még a parlagfű virágzása előtt felkeresni. Esetükben 2–3 évente ajánlott az allergia vizsgálat ismétlése, amennyiben idő közben újabb panaszokat észlelt magán. A gyógyszeres terápia módosítására is szükség lehet. Az allergia kezelése ugyanis szezononként változhat, különösen, ha a korábban használt készítményekkel nem érhető el megfelelő életminőség. Várandósság esetén különösen fontos, hogy kerüljük a gyógyszerek szedését, ekkor szintén módosítanunk kell a korábbi kezelést. Amennyiben az allergia vizsgálat során bebizonyosodik, hogy a tüneteket a parlagfű okozza, a szezon előtt megkezdett antihisztaminos kezeléssel enyhíthetők a tünetek. Azok számára, akik tartós megoldást keresnek az allergiás panaszok kezelésére, júniusban még megkezdhető az immunterápiás kezelés. Az allergiaellenes gyógyszerekkel szemben az immunterápia nem csak a tünetek csökkentésére alkalmas, de segítségével megszüntethető a szervezet, allergénnel szembeni túlzott érzékenysége is. A terápia során a beteg azt az anyagot kapja hígítva, tabletta vagy cseppek formájában, amire érzékeny, ami a tüneteket kiváltja. A 3–5 éven át tartó terápiát követően így a szervezet folyamatosan hozzászokik ahhoz az anyaghoz, mely korábban a tüneteket kiváltotta, s végül megtanulja panaszok nélkül elviselni azt. A kezelés a beteg otthonában elvégezhető, s mindössze napi pár másodpercet vesz igénybe.
www.allergiakozpont.hu
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2011/06/parlagfu-resize.jpg)

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!