Növekszik a gyógyszeripar gazdasági szerepe

2013. 05. 17.
Szerző: Szimpatika
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A pénzügyi válság és a gazdasági recesszió ellenére a globális gyógyszerszektor az elmúlt 10 évben közel duplájára növelte dollárban számolt árbevételét, és még a legnehezebb években is növekedést tudott felmutatni. A gyógyszercégek a magyar gazdaság teljesítményéhez is nagymértékben hozzájárulnak, hiszen 2011-ben a teljes magyar külkereskedelmi forgalom 3,7%-át ez a szektor adta. Az iparág egyik meghatározó motorja a fejlett országok idősödő társadalmainak egyre jelentősebb gyógyszerfogyasztása lehet. A CIB Alapkezelő szakemberei szerint a gyógyszercégek további, akár évi 6%-os növekedést produkálhatnak az elkövetkezendő időszakban, így befektetési szempontból érdemes odafigyelni erre az iparágra.

A globális gyógyszerszektor a világgazdaság megkerülhetetlen tényezője – ezt a 2011-es, 880 milliárd dolláros árbevétel is kellőképpen alátámasztja. Az elmúlt 10 évben a válság ellenére közel duplájára nőtt a szektor dollárban mért árbevétele, és még a krízis legnehezebb éveiben is jelentős növekedést tudott felmutatni a piac: 2008-ban 6,4%-kal, míg 2009-ben 7,3%-kal növekedett az értékesítés mennyisége.


A kiemelkedő teljesítmény hátterében a fejlett gazdaságú országok idősödő, így több gyógyszert igénylő társadalma mellett a fejlődő országokban tapasztaltható gyógyszerigény növekedése áll. Kína és Brazília esetében például közel 20-20%-kal nőtt a gyógyszeripar 2011-ben, az életszínvonal emelkedésének és az ezzel együtt fejlődő szociális ellátórendszernek köszönhetően. Egyes várakozások szerint 2016-ra Kína válik a világ második legnagyobb gyógyszerfogyasztójává, mivel az ország gyógyszerpiaca a gyors növekedés miatt elérheti a 160 milliárd dollárt is, míg a vezető USA piaca 350 milliárd dollárra nő majd.

A gyógyszeripar a magyar gazdaságban is kulcsfontosságú szerepet tölt be. 2011-ben 13 500 fő dolgozott a gyógyszergyáraknál, ám ennek a többszörösének ad munkát a szektor a beszállítókon keresztül. A szektor jelentőségét tovább növeli, hogy export-orientált: 2011-ben a hazai gyógyszergyárak árbevételének kb. 80%-a a kivitelből származott.

A CIB Alapkezelő szakemberei szerint a gyógyszeripar a benne rejlő potenciális növekedés miatt jó befektetés lehet az előttünk álló időszakban, így az alapkezelő új, tőkevédett befektetési alapja hat, felelős működéséről is ismert gyógyszergyártó cég részvényeibe fektet be. „A tíz legnagyobb gyógyszergyártó cég közül hatot választottunk ki, amelyek befektetési szempontból a legígéretesebbnek tűnnek. A hat vállalat – Sanofi, Pfizer, Novartis, Roche, Merck & Co. és GlaxoSmithKline – mindegyike kiemelkedő teljesítményt nyújtott az elmúlt években, míg a cégek által fizetett osztalék mértéke 3,08% és 4,92% között mozgott az elmúlt időszakban” – emelte ki Komm Tibor, a CIB Alapkezelő vezérigazgatója.

Az alapban szereplő összes gyógyszercég részvényárfolyama növekedett a válság kitörése óta: a Merck & Co., a Pfizer és a Sanofi részvényeinek értéke például 2009 januárjához képest több mint 50%-ot emelkedett. A hat nagyvállalat papírjaira vonatkozó osztalékvárakozások évi 3-6% között mozognak.

A nyitólapról ajánljuk

Augusztusi akció

Béres Porcerő Forte filmtabletta

90 db

6 100 Ft

67,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 060 Ft

128,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Hydrominum tabletta

30 db

2 520 Ft

84 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Kaloba® belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 995 Ft

99,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Vibovit By Eurovit Immun gumivitamin

50 db

3 415 Ft

68,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Xilomare® 1 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

1 660 Ft

166 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Acneminum tabletta

30 db

2 060 Ft

68,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Corsodyl alkoholmentes szájöblögető oldat

300 ml

1 620 Ft

5,4 Ft/ml
Kozmetikum

Neogranormon kenőcs

25 g

1 400 Ft

56 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Szemerő Lutein Forte filmtabletta

90 db

6 530 Ft

72,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 400 Ft

146,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 800 Ft

120 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

2 040 Ft

102 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 860 Ft

38,6 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

NYDA® express fejtetvek és serkék ellen spray

50 ml

2 750 Ft

55 Ft/ml
Orvostechnikai és gyógyászati segédeszköz *

Zovirax Duo 50 mg/g és 10 mg/g ajakherpesz krém

2 g

2 080 Ft

1040 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Proliver tabletta

30 db

1 245 Ft

41,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Octenisept® 1 mg/ml + 20 mg külsőleges oldat

50 ml

2 230 Ft

44,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 100 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. augusztusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el