A WHO szerint a mobil, a rovarirtó és a kipufogógáz egyaránt rákkeltő kategória

2011. 06. 14.
Szerző: Szimpatika
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrég nyilvánosságra hozott állásfoglalásában közölte: az eddig rendelkezésre álló összes tudományos adat arra utal, hogy a maroktelefont az "esetlegesen rákkeltő" kategóriába kell sorolni.
Egy 14 ország 31 tudósából álló munkacsoport Lyonban, a WHO részeként működő Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) székhelyén ismertette állásfoglalását. A szakértők egyhetes tanácskozásuk során több tucatnyi tanulmányt vettek alapul annak eldöntésére, hogy lehet-e kapcsolat a rákbetegség és a mobiltelefonok, a mikrohullámú sütők és a radar kibocsátotta elektromágneses sugárzás között. A tudóscsoport végül a mobiltelefonokat abba a 2B jelzésű – vagyis emberre nézve esetlegesen rákkeltő – kategóriába sorolta, amelyben a DDT rovarirtó és a benzinmotor kipufogógáza is szerepel.

A lépés arra sarkallhatja az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), hogy vizsgálja felül a mobilhasználattal kapcsolatos ajánlásait – mondták el az IARC szakemberei, akik ugyanakkor jelezték, további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy bármilyen határozott választ lehessen adni a rák és a mobilozás közötti estleges kapcsolatra.

A WHO korábban úgy foglalt állást, hogy nincs megalapozott bizonyíték a kapcsolatra.

Tavaly egy nagyszabású, 13 ezer mobilhasználót tíz éven át követő tanulmány nem talált világos választ arra, hogy van-e kapcsolat a mobiltelefon használata és a rák között. A kutatás azonban utalt egy estleges kapcsolatra a túlzott mobilhasználat és az agydaganat egy ritka, de gyakran halálos kimenetelű fajtája, a glióma kialakulása között. A mobilok rendkívüli népszerűsége a szakértők számára szinte lehetetlenné teszi, hogy összehasonlítsák az agytumorban szenvedő mobilhasználókat azokkal, akik nem használnak maroktelefont. Egy tavalyi felmérés szerint a mobilelőfizetők száma világszerte elérte az ötmilliárdot, a Föld lakosságának háromnegyedét. A mobilozási szokások ugyancsak rengeteget változtak azóta, mióta az első tanulmányok évekkel ezelőtt megjelentek, és az sem világos, hogy az akkori kutatási eredmények vajon érvényesek-e még. Mivel sok rákos daganat kifejlődése évtizedeken át tart, a szakemberek szerint lehetetlen kizárni a mobilok hosszú távú egészségügyi kockázatát. Az eddig publikált tanulmányok egy évtizednél tovább nem követték a kutatásban szereplő embereket.

mti

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!