Sikeres volt a SpaceX tesztje

Forrás: ng.hu
Úgy tűnik, végre a prototípus mellé szegődött a szerencse: a Starship SN15 ezúttal sikeresen és épségben landolt a teszt végén.

A SpaceX nemrégiben nyerte el a NASA megbízását az Artemis néven futó, új Holdra szállási projektben: a fejlesztés és tesztelés alatt álló jármű, a Starship viheti és hozhatja majd a Hold felszíne és az Orion űrhajó, illetve a Gateway űrállomás közt a legénységet. Sokan felvetették, hogy ez őrültség, hisz eddig nem volt sikeres a Starship egyetlen leszállása sem a számos teszt során.

Forrás: Wikimedia Commons

Úgy tűnik, a kételkedők megnyugodhatnak: az SN15 jelű Starship végre nemcsak a mérnökök, hanem a várakozással teli űrtechnika-rajongók számára is sikeres tesztet hajtott végre 2021. május 5-én a texasi Boca Chica-ban.

A Starship az indítás után 10 kilométeres magasságig emelkedett, majd a tervek szerint zajló ereszkedés után sikeresen landolt. Az előző néhány hónap során a korábbi 4 Starship tesztjármű landoláskor, ill. közvetlenül utána felrobbant, így a mostani volt az első olyan tesztrepülés, amely minden szempontból sikeresnek nevezhető. Az izgalmas perceket nemcsak a rakéta külsején, hanem belül, a hajtóművek felett elhelyezett kamerák is közvetítették, így igazán teljes látványosságban volt része annak, aki élőben nézte a tesztrepülést.

A Starship a SpaceX többi eszközéhez hasonlóan újra felhasználható jármű lesz, és ezzel jelentősen csökken az űrhajózás költsége is.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!